Gádoros

2023.01.31. 11:55

Kukásautóval gázolt halálra egy embert, vádat emeltek ellene

Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség egy 60 éves büntetlen előéletű fábiánsebestyéni férfi ellen, aki egy kukásautó sofőrjeként gázolta halálra az egyik rakodómunkást. Bűnpártolás vétsége miatt vádemelés történt a másik rakodó, egy 46 éves büntetlen előéletű orosházi férfi ellen is, aki megpróbálta eltüntetni a tárgyi bizonyítékokat.

P. G.

A baleset 2021 októberében történt Gádoroson

Forrás: MTI

Fotó: Donka Ferenc

Mint az az ügyészség sajtóközleményében olvasható, a 60 éves férfi gépkocsivezetőként, míg a 46 éves férfi és a későbbi sértett – egy 38 éves orosházi férfi – rakodómunkásként dolgozott egy hulladékgazdálkodási és köztisztasági szolgáltatásokat nyújtó kft.-nél. 2021. október 25-én a reggeli-délelőtti órákban a két terhelt, valamint a sértett Gádoros lakott területén végeztek hulladékgyűjtési munkát, melynek során a 60 éves férfi a kukásautót vezette, míg a 46 éves férfi és a sértett rakodómunkásként dolgoztak; ők a tehergépjármű haladása során hátul, az úgynevezett fellépőkön tartózkodtak. 

A rakodómunkások és a jármű környezetében tartózkodó személyek biztonsága érdekében a fellépőkbe olyan szenzor került beépítésre, amely érzékeli, ha azokon ember tartózkodik. Ebben az esetben a járműbe épített elektronika letiltja a hátrameneti fokozat kapcsolását, és előremenetben 30 kilométer/órás maximális sebességkorlátot állít be. Azaz a biztonsági eszköz megakadályozza azt, hogy a tehergépjármű hátramenetet végezzen, illetve előre 30 kilométer/órás sebességnél gyorsabban haladjon, ha valaki áll a fellépők egyikén. 

A balesetet megelőzően azonban a rakodómunkások a fellépőkbe épített szenzort kiiktatták egy-egy erre a célra magukkal vitt vasrúddal, és erről a járművezető is tudomással bírt. Mindezeket követően a kukásautó sofőrje a tehergépjárművel 9 óra után nem sokkal Gádoroson, a Szőlő utcában tolatni kezdett, miközben a két rakodó a fellépőkön tartózkodott. A hátramenet végzése során a fellépőn tartózkodó sértett elveszítette az egyensúlyát és a tehergépkocsi mögé esett. Ezt követően a folyamatos hátramenetben közlekedő tehergépkocsi a hátsó és a középső tengelyére szerelt kerekeivel áthaladt rajta. A férfi a helyszínen meghalt. 

Az ügyészség álláspontja szerint a kukásautó vezetője magatartásával a munkavédelemről szóló törvény több rendelkezését is megsértette. A törvény értelmében a munkavállaló köteles a munkatársaival együttműködni, és munkáját úgy végezni, hogy ez saját vagy más egészségét és testi épségét ne veszélyeztesse. Így különösen köteles a rendelkezésére bocsátott munkaeszköz biztonságos állapotáról a tőle elvárható módon meggyőződni, azt rendeltetésének megfelelően használni, illetve a veszélyt jelentő rendellenességről, üzemzavarról a munkáltatót azonnal tájékoztatni, a rendellenességet, üzemzavart tőle elvárhatóan megszüntetni.

A baleset bekövetkezése után a másik rakodómunkás – anélkül, hogy ebben a sofőrrel megegyezett volna – elhatározta, hogy a jármű fellépőiben lévő szenzor kiiktatására használt vasrudakat eltávolítja abból a célból, hogy a hatóság tagjai azokat ne találják meg, ezáltal a tehergépjármű szabálytalan hátrameneti mozgása ne váljon bizonyíthatóvá. Ezért a korábban általa és a sértett által elhelyezett vasrudakat kivette a jármű fellépőiből és azokat a tehergépjármű hulladékszállításra használt tartályába, az összegyűjtött hulladékok közé dobta abból a célból, hogy a nyomozó hatóság azokat – mint a járművezető bűnösségére utaló tárgyi bizonyítási eszközöket – ne találja meg. A rendőrök a szemle során megtalálták és lefoglalták a terhelt által elrejtett vasrudakat.

Próbaidőre felfüggesztett fogházat indítványoznak

A járási ügyészség a férfiak beismerése esetére mértékes indítványt is tartalmazó vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a kukásautó sofőrjét próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélje, és tiltsa el a gépkocsivezető, köztisztasági, településtisztasági gép kezelője foglalkozás gyakorlásától, illetőleg kötelezze őt a nyomozás során felmerült közel 450 ezer forintot kitevő bűnügyi költség megfizetésére. A másik, bűnpártolást megvalósító férfival szemben a járási ügyészség indítványa közérdekű munka büntetés kiszabására irányul. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában