Fontos beruházások

2023.02.02. 11:58

Járdák és közösségi terek újulnak meg Békésen

Újabb, a város életében fontos beruházások közbeszerzési eljárásainak megindításáról döntött legutóbbi ülésén a békési képviselő-testület. Az előkészítés során a tervezési munkálatok utolsó szakaszába léptek, így a projektek következő fázisa is elindulhat.

Papp Gábor [email protected]

Kálmán Tibor

Fotó: Für Henrik

Három pályázati fejlesztéssorozat közbeszerzését indítjuk el – nyilatkozta hírportálunknak Kálmán Tibor. Békés polgármestere elmondta, az úgynevezett TOP Plusz program keretében 549,7 millió forintot nyertek Az élhetőbb Békés 1. című pályázatukkal, az Élhetőbb Békés 2. című projektjükre 371,4 millió, míg energetikai korszerűsítésre 439 millió forintot nyertek.

– Az első két beruházás során fontos, illetve régen várt fejlesztések készülhetnek el. Befejezzük a belvárosi járdafelújításokat, illetve ugyancsak megvalósul a belvárosból kiinduló forgalmasabb járdaszakaszok rekonstrukciója – szólt a részletekről a polgármester. – Ehhez kapcsolódik parkolók kialakítása, illetve átalakítása a Kossuth utca 1. szám alatt, a terület térburkolatot kap, a híd és a Spar áruház közötti járdaszakasz is megszépül, esztétikusabbá, rendezettebbé, jobban megközelíthetővé válik az érintett városrész.

A járdafelújítások érintik emellett a Dübögő előtti, a Szánthó Albert utcai szakaszt, valamint egyebek mellett a Rákóczi, a Hőzső és a Petőfi utcát.

A Múzeum közben megújul majd a szökőkút, amit tulajdonképpen újjáépítenek a fejlesztés során, új dizájnt és új technikát alakítanak ki, illetve cserélik a szivattyút, aminek állapota olyannyira leromlott, hogy az utóbbi években folyamatosan javítani, szervizelni kellett.

A Galéria épületének rég várt energetikai korszerűsítése is megvalósul

Tervezés alatt van egy kerékpársáv kialakítása is.  Emellett a közbiztonság további javítása érdekében térfigyelő kamerákat telepítenek több helyre.

– Emellett szeretnénk kisebb játszóteret, ha az anyagiak megengedik játszótereket is létrehozni mégpedig a belvárostól távolabb eső részeken – tette hozzá Kálmán Tibor. A polgármester kitért arra, hogy összesen mintegy 16 ezer négyzetméter közösségi tér rendezése történhet meg a beruházás során, parkrendezés pedig 6400 négyzetméteren valósulhat meg a két, Az élhetőbb Békés elnevezésű projekt részeként. A Május 1. Parkban kutyafuttatót hoznának létre, és szintén az anyagiak függvényében területrendezésben is gondolkodnak.

– Békés egyik legpatinásabb, legszebb városközponti épülete a galéria. Egy szintén Top Plusz keretében elnyert támogatás segítségévél megtörténhet a Galéria épületének rég várt energetikai korszerűsítése, mely a homlokzat és a nyílászárók energetikai fejlesztése mellett az épület akadálymentesítését is jelenti, valamint nyílászárók cseréje is megtörténhet – tért ki egy következő fejlesztésre Kálmán Tibor.

A polgármester úgy fogalmazott, bíznak abban, hogy már idén a konkrét munkálatok is megkezdődhetnek az összesen egymilliárd 360 millió forintos beruházás-sorozatban. A polgármester szólt arról, hogy további fejlesztések előkészítésén is dolgoznak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában