M47

2023.02.02. 14:58

Száztízzel autózhatnánk Szeged és Debrecen között

Már 2018 és 2021 között elkészült a döntés-előkészítő tanulmány, a tanulmányterv, valamint a környezeti hatástanulmány és megszerezték a környezetvédelmi engedélyt is a Szeged-Debrecen közötti M47-es útra. Továbbtervezésére kormánydöntést és forrásbiztosítást követően nyílhat majd lehetőség.

Papp Gábor

Ha megépül, jelentősen javíthatja, illetve gyorsíthatja a térség közúti közlekedési lehetőségeit a gyorsforgalmi /Fotó: L. P./Archív/

 A „Szeged-Debrecen közötti szakasz 2x2 sávos közúti kapcsolat kialakításának előkészítése” című projekt keretében a Békéscsaba-Szeged és Debrecen-Békéscsaba közötti szakaszokra már 2018 és 2021 között elkészült a döntés-előkészítő tanulmány, a tanulmányterv, valamint a környezeti hatástanulmány és megszerezték környezetvédelmi engedélyt is – tájékoztatta hírportálunkat az Építési és Közlekedési Minisztérium sajtóirodája.

Mint azt kérdésünkre kiemelték, a projekt eredetileg megfogalmazott célja egy külső közúti gyűrű Tiszántúli elemeként a Szeged–Debrecen, tágabb értelemben pedig a Dél-Alföld és az Észak-Alföldi térség közötti 2-szer 2 sávos 110 km/óra tervezési sebességű közúti kapcsolat kialakítása, amely jelentősen javítja, illetve gyorsítja a térség közúti közlekedési lehetőségeit.

A fenti tervezési feladatok kapcsán – a térségi szereplőkkel folytatott egyeztetéseket, a társadalmi-gazdasági környezetre befolyással bíró szempontokat, a környezeti hatásokat, valamint az ütemezett megvalósítás lehetőségét is figyelembe véve – mindkét szakaszra igényként merült fel a 47. sz. főút minél hosszabb meglévő szakaszának felhasználása az önálló szakaszolhatósági, és ütemezett kiépítési lehetőségek vizsgálatával, kiemelten kezelve a települési elkerülőket.

Ezen igény ismeretében készültek el a tanulmánytervi- és környezeti hatásvizsgálati dokumentációk részben új nyomvonalon vezetett 2x2 sávos kiépítési lehetőségre, részben pedig szintbeli csomópontokat is tartalmazó 2x2 sávos főúti kiépítési lehetőségre kidolgozva.

Hozzátették, a kormány a Magyarország szomszédságában zajló háború idején a rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítése érdekében szükséges költségvetési intézkedésekről döntött, melynek értelmében az állami beruházásokat felülvizsgálat céljából – ide nem értve a kivitelezés alatt levőket – felfüggesztette. A felfüggesztés feloldásáig a fenti továbbtervezési feladatok közbeszerzési eljárásainak lefolytatására nincs lehetőség. Minden további feladat ellátása kormánydöntést és forrásbiztosítást követően valósulhat meg.

A Békéscsaba–Szeged szakasz környezetvédelmi engedély szintig történő előkészítési feladatait a Roden Mérnöki Iroda Kft. és a Tura-Terv Kft. konzorciuma, míg a Debrecen-Békéscsaba szakasz ugyanezen előkészítési feladatait az Út-Teszt Kft. végezte. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában