Gyula/Szeged

2023.02.08. 14:30

Tizenhat év fegyházat kapott a gyulai emberölés vádlottja - videókkal

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a többszörösen minősített, több ember sérelmére, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt R. R. vádlott ellen indított büntetőügyben az első fokon eljárt Gyulai Törvényszék ítéletét. A bűncselekmény elkövetésekor fiatal felnőttkorú, kis híján fiatalkorú vádlott jogerős büntetése így 16 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés és 10 év közügyektől eltiltás lett.

Papp Gábor, [email protected]

Fotó: Kiss Zoltán-archív

A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott és kiskorú barátja – az ügy egyik sértettje – 2020. május 30-án este együtt szórakoztak és italoztak a városban. A hajnali órákban elmentek a vádlott lakóhelyére cigarettáért. Ezt követően gyalog visszaindultak a belváros felé, amikor az ittas állapotban lévő és gyógyszert is fogyasztó vádlott minden előzmény nélkül odalépett a szomszédos ingatlan előtt közlekedő, éppen hazafelé tartó sértetthez, majd a korábban magához vett késsel több alkalommal – annak nyakán és felsőtestén – megszúrta. A sértett erősen vérezni kezdett és egy ott parkoló gépkocsi kerekének dőlt.

A vádlott társaságában lévő, szintén ittas állapotú kiskorú látva a sértett súlyos és erősen vérző sérüléseit hívni akarta a mentőket, azonban a vádlott a továbbra is a kezében tartott késsel – annak érdekében, hogy megakadályozza a mentők értesítését – a feje-nyaka felé szúrt ezzel az arcának baloldalán megsebezte őt is, a megvágott fiú ezt követően elmenekült a helyszínről. A kiskorú sértett reflexszerű védekező mozdulatának köszönhető, hogy esetében nem okozott a szúrás a bekövetkezettnél súlyosabb sérülést. A gépjármű mellett maradt sértett az őt ért szúrások következtében meghalt.

Miután a vádlott a kiskorú sértettet nem érte utol, hazament és egy otthonról hozott talicskán elszállította a holttestet egy szemétgyűjtő konténer mellé, majd a testet a háztartási hulladék alá rejtette. Ezután ismét hazament, összepakolt, elbúcsúzott a húgától, majd távozott otthonából.

Az elsőfokú bíróság döntésével szemben az ügyészség a vádlott terhére, súlyosítás végett, hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabása érdekében, a vádlott bizonyos vádpont alóli felmentése és a büntetés enyhítése érdekében, míg védője elsődlegesen eltérő tényállás és jogi minősítés megállapítása miatt, másodlagosan pedig lényeges enyhítésre irányuló fellebbezést jelentett be.

Az immár jogerős ítélet indokolása során, a Szegedi Ítélőtábla Dr. Benedek Tibor tanácselnök által vezetett büntető tanácsa úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás a másodfokú eljárás során felvett részbizonyítást követő helyesbítésekkel és kiegészítésekkel megalapozottá vált, az a felülbírálat alapját képezte. Kiemelte, hogy a vádlott bűnösségének megállapítása és a cselekmény minősítése is törvényes, ezek vonatkozásában az ítélőtábla az elsőfokú bíróság jogi indokait mindenben osztotta. A másodfokú bíróság a törvényszék által megállapított és értékelt bűnösségi körülményeket – azokat helyesbítve és kiegészítve - számba véve kismértékben ugyan, de eltúlzónak ítélte az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés tartamát. Abban kérdés sem merülhetett fel, hogy a középmértéket meghaladó szabadságvesztés kiszabása indokolt, de a vádlott elkövetéskori életkorát, kevert személyiségzavarát és a cselekmény kísérleti szakban rekedését megfelelő súllyal értékelve 16 évben állapította meg a legszigorúbb végrehajtási fokozatban – fegyházban – végrehajtandó szabadságvesztés tartamát. Az ítélőtábla akként ítélte meg, hogy ez a büntetés alkalmas arra, hogy a büntetéssel elérni kívánt célokat elérje, ennél súlyosabb büntetés kiszabása – az ügy összes körülményét figyelembe véve – nem volt indokolt.  Első fokon egyébként 18 évre ítélték a fiatalembert. A mostani jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában