Vádírat

2023.03.23. 11:55

Az utcán ütötte-verte a terhes nőt volt élettársa Gyulán

Garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség egy 37 éves, büntetett előéletű helyi férfival szemben, aki terhes élettársát bántalmazta. Az ügyészség vádiratában elzárás kiszabására tett indítványt.

Ny. L.

Illusztráció

Forrás: shutterstock.com

A vádirat szerint a terhelt és a sértett nő korábban négy évig voltak élettársak, egészen tavaly júniusig. A nő múlt év július 7-én, a késő esti órákban Elekről Gyulára utazott a szüleihez, és az utcán véletlenül összetalálkozott volt élettársával. A férfi felhívta a lakására a sértettet, hogy beszéljenek a születendő közös gyermekükről, valamint ötezer forintot kért kölcsön tőle. A nő nem akart kölcsönadni a vádlottnak, nézeteltérésük alakult ki a gyermekkel kapcsolatban is, ezért összevesztek egymással.

A terhelt a sértett kérésére taxit hívott részére, majd miközben a nő az utcán a taxira várt, a férfi pofon vágta, ököllel arcon ütötte, miközben nyomdafestéket nem tűrő módon szidalmazta. Ezután több alkalommal az állapotos sértettet ököllel a hasán és a combján is megütötte. Ekkor érkezett a taxi a helyszínre, de amikor a sofőr észlelte a történteket, megállás nélkül továbbhajtott.

A terhelt ezt követően ismét pénzt kért kölcsön a sértettől, aki azt mondta neki, hogy a házban, az emeleten, a párna alatt van pénz. Ekkor a férfi távozott a helyszínről, a nő pedig egy nyilvános telefonfülkéből hívott segítséget.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában