Kézilabda

2023.06.08. 09:56

Nagyot meneteltek a diákolimpián a szeghalmi kézilabdázók

Ezüstérmes lett az országos kézilabda diákolimpia IV. korcsoportos szegedi döntőjében a szeghalmi Péter András Gimnázium és Kollégium leánycsapata.

Gajdács Pál [email protected]

A szeghalmiak iskolai csapatát a helyi Női Kézilabda Club serdülő és U14-es együtteseiben kézilabdázó lányok alkották. Kilenc gyerekkel vágtak neki a sorozatnak, ami a körzeti döntővel kezdődött, ezt követte a megyei elődöntő, a megyei döntő, majd április 26-án Szeghalmon az országos elődöntő. Az országos döntőig 8 iskola csapatát győzték le, így bizakodva és nagyon motiváltan vágtak neki a finálénak.

A Péter András Gimnázium csapata a Siófok, a Kisvárda és a Mosonmagyaróvár csapatainak társaságában kezdte meg a csoportküzdelmeket. A csoport, s egyben a diákolimpia első mérkőzése a sárrétiek Siófok elleni mérkőzése volt. Már az első félidőben sikerült 6 gólos előnyre szert tenniük, végül 29–11-e legyőzték a Balaton-partiakat. A szeghalmiak a következő két ellenfelüket is felülmúlták, majd a döntőbe jutásért a B csoport 2. helyezettje, az Algyő következett.

– Nagyon fontos mérkőzés volt, hiszen, ha ezt megnyerjük, akkor már biztosan érmesek leszünk – írta beszámolójában Zsadányi Erzsébet, a csapat egyik felkészítője. – Mi kezdtük meg a gólgyártást, de felváltva estek a gólok és csak a félidő végére sikerült négy góllal meglépni az ellenfelünktől. A második félidőben két gólra tudott felzárkózni az Algyő, de a szurkolótáborunk segítségével erőt merítettünk és utolsó erejükig hajtottak a lányok, ami végül háromgólos győzelmet hozott, 22–19-re nyertünk.

Eddigre már nagyon érződött a csapaton a sorozatterhelés, ráadásul a betegség sem kerülte el a csapatot, ennek ellenére is nagyon bizakodva indultak neki a vasárnapi döntőnek. Ahol a Zuglói Hajós Alfréd Általános Iskola csapata ellen játszottak.

– Rengeteg szurkolónk volt, fantasztikus hangulat volt a csarnokban. Húsz percig tudtunk partiban lenni a zuglóiakkal, amit 8–7-es félidő után 21–12-re nyert meg a Zugló. A mérkőzés után elsirattuk a vesztes meccset, de az eredményhirdetésre már mosolygósan érkeztek a lányok – idézte vissza a történéseket Zsadányi Erzsébet.

Az ezüstérem mellett a szeghalmiak annak is örülhettek, hogy Kovács Anna megkapta a mezőny „Legtechnikásabb játékosa” címet.

Végeredmény: 1. Zuglói Hajós Alfréd Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest, 2. Péter András Gimnázium és Kollégium, Szeghalom, 3. Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium és Kollégium.

A Péter András Gimnázium és Kollégium csapat: Ács Eszter Emma, Barta Zita, Fazekas Roberta, Hajzer Emma, Kovács Anna, Pozsgai Antónia Kincső, Simon Lídia, Tóth Hanna, Vincze Katalin. Edzők: Zsadányi Erzsébet, Bondárné Mikola Marianna.

A fiúknál döntőbe jutott a Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskola együttese, amely a hatodik helyen fejezte be a küzdelmeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában