Bűnügyi hírösszefoglaló

2022.05.22. 20:00

Elgázolt egy embert a vonat, majdnem megölte alkalmi ismerősét

Ez a hét sem telt eseménytelenül a megyei rendőrőrsökön, bíróságokon. Lássuk, milyen fontos, érdekes rendőrségi esetek történtek Borsodban május 16-a és május 22-e között.

Elgázolt egy embert a vonat Miskolcon - Az eset szombat délután történt, a Lajta utcánál.

Majdnem megölte alkalmi ismerősét – ítéletet hoztak az ügyben - A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és rablás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.

A Zemplénben kárt okozó farkasok ügyében hozott ítéletet a Miskolci Törvényszék - A Miskolci Törvényszék megsemmisítette a közigazgatási szerv határozatát és új eljárás lefolytatására kötelezte.

Vasvillával támadt a taktabáji férfi - A vasvillával támadó taktabáji férfi ügyében jogerős büntetővégzés született.

Szörnyű! Szexuálisan bántalmazták gyermekeiket egy borsodi kistelepülésen - A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 45 éves férfi és egy 37 éves nő ellen szexuális erőszak, gyermekpornográfia és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt. Az élettársak gyermekeik sérelmére követtek el szexuális erőszakot.

Ötven kiló kábítószert tároltak a gyerekülés mellett – videóval! - Az apát és az anyát lakásukban fogták el a KR NNI miskolci nyomozói, míg a drogbizniszben alattuk álló díler kezén az utcán kattant a bilincs.

Spanyolországból rendelt magokat kábítószer termesztéséhez - A Kazincbarcikai Járási Ügyészség kábítószer birtoklás bűntette miatt vádat emelt egy 37 éves férfival szemben.

Segítségnyújtást színlelve kifosztotta mozgássérült áldozatát - A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 47 éves nő ellen kifosztás, csalás, lopás és kiskorú veszélyeztetésének bűntette, valamint közokirattal visszaélés vétsége miatt.

Ki akarta csontozni a feleségét egy miskolci férfi - Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy miskolci férfival szemben, aki válófélben lévő feleségét folyamatosan zaklatta.

Elkerülhető lehetett volna a prügyi halálos motorbaleset - A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs és Megelőzési Osztályának munkatársai a motorkerékpáros balesetek megelőzése érdekében felhívják a figyelmet a fokozott óvatosságra, az egymás iránt érzett felelősséggel való közlekedésre.

Átemelte a kerítésen és elvitte az udvaron játszó hároméves gyermeket egy nő Miskolcon - A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 44 éves nő ellen személyi szabadság megsértésének bűntette miatt, aki 2021. május hónap közepén az esti órákban Miskolcon, egy lakóház udvarán szülői felügyelet nélkül játszó hároméves gyermeket a kerítésen átemelve kivette, majd lakására vitte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában