Gyereknapi program

2022.05.27. 10:29

A borsodi tűzoltók is várják a gyerekeket

Május 29-én megnyílnak a tűzoltólaktanyák.

Fotó: Shutterstock

Minden gyermek szeretne tűzoltó lenni, a katasztrófavédelem pedig gyermeknapon lehetőséget is biztosít erre. Május utolsó vasárnapja a katasztrófavédelemnél ismét a kicsikről szól, megnyílnak előttük a tűzoltóságok kapui.

Újabb önkéntes tűzoltóságok is csatlakoztak az akcióhoz, így már az ország 383 pontján várják a tűzoltók a gyermekeket, szüleiket és kísérőiket.

A 148 hivatásos tűzoltóság mellett 235 önkormányzati tűzoltóság és önkéntes tűzoltó egyesület is fogadja a tűzoltók munkája iránt érdeklődő kicsiket.

Az elmúlt években a járvány miatt nem tudtuk fogadni a gyerkőcöket, azonban most újra megismerkedhetnek a tűzoltók izgalmas életével. A nap folyamán a tűzoltók több próbariasztást is tartanak, így az emeletről lecsúszó tűzoltókkal és szirénázó tűzoltóautókkal egyaránt találkozhatnak az érdeklődők. Az tűzoltólaktanyák ingyenesen, mindenféle előzetes regisztráció nélkül látogathatóak 10 órától egészen 16 óráig - írja az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A résztvevő hivatásos tűzoltóságok listája itt érhető el.

A résztvevő önkormányzati és önkéntes tűzoltóságok listája itt érhető el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában