Beruházás

2022.07.03. 12:00

Épülhet a tanuszoda

Az Iskolakertben megépülő létesítmény elsősorban a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának és Általános Iskolájának diákjait szolgálja majd.

BSZA

„Egy lépéssel ismét közelebb kerültünk ahhoz, hogy tovább javítsuk a sárospataki diákok korszerű testnevelésének feltételeit” – közölte közösségi oldalán Wáberer György Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Hozzátette: régi közös tervük volt egy tan­uszoda megépítése, és a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának az Iskolakertben létesülő uszodája most megkapta az építési engedélyt. A Tokaj-Zemplén Térség Fejlesztési Programban szereplő beruházás az elkészültét követően színesíteni fogja a pataki diákok sporttevékenységét, lehetővé teszi az úszásoktatás bevezetését az iskolai tornaóra keretein belül, és ez a térségben működő többi oktatási intézmény diákjai számára is elérhető lesz – emelte ki Wáberer György. 

A tervezők kifejezetten a diákok sajátos igényei szerint alakították ki a medenceteret és az öltözőket. Az épületben két medence lesz: a 2,1 méter mély nagy tanmedencében 6 úszósávot lehet majd kialakítani. Itt a tanulók órarendi keretek között elsajátíthatják az úszás technikáját, és biztonságosan megtanulhatnak úszni. A medence kialakítása lehetővé teszi a vízilabda sporttevékenységet is – folytatta a kormánybiztos. A kis medence elsősorban az alsós tanulók oktatását szolgáló, változó mélységű lesz. Tudatta azt is: a tervezett épület helyiségeinek területe összesen nettó 1800 négyzetméter. A tan­uszoda a református hagyományokra jellemző puritán megjelenésével illeszkedik majd a környezetébe. 

Nagy-Baló Csaba, a gimnázium igazgatója korábban arról beszélt lapunknak, hogy jelenleg az úszásoktatás kilométerekre zajlik az intézménytől, a gyerekek utaztatása, oda juttatása körülményes, és sok időt vesz el az órák hasznos részéből is. Az új létesítmény azonban alig pár perc séta lesz a gimnáziumtól és az általános iskolától is. Egy korábbi cikkünkben megírtuk: a szülők is támogatták az ötletet. 

(A borítóképen: A sárospataki tanuszoda látványterve | Fotó: ÉM)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában