DVTK

2022.08.08. 08:20

Szinte minden „nyóc”

Nyolcadik hó nyolcadikán, nyolc óra után pár perccel lesz a DVTK hazai premierje.

ÉM

Fotó: Bujdos Tibor

A labdarúgó NB II.-ben, a 2. forduló zárómeccsén, hétfőn 20.15-től a Diósgyőri VTK együttese a Soroksár SC gárdáját fogadja Diósgyőrben. Utóbbi csapat győzelemmel kezdte az idényt, a fővárosban 3–1-es eredményt ért el az újonc HR-Rent Kozármisleny ellen. Ezzel szemben a DVTK 1–0-ra kikapott a BFC Siófok vendégeként.

Utóbbival kapcsolatban elsőként arról érdeklődtünk Dragan Vukmirnél, a DVTK vezetőedzőjénél, hogy mennyire hiányzott Siófokon Könyves, mi van vele, játszhat-e most, illetve hogy miért éppen egy védekező középpályás, Oláh Bálint kezdett a helyén (utóbbi később középre húzódott, Eppel mögé, Bertussal helyet cserélve).

– Nem Oláh Bálint játszott Könyves Norbert helyén, hanem Bertus Lajos – mondta Dragan Vukmir. – Könyves Norbert egy fontos láncszem, a csapat egyik húzóembere, természetesen hiányzott a mérkőzésen, de mivel hosszú a bajnokság, úgy akarjuk felépíteni a csapatot, hogy ne legyen érezhető egyik kulcsjátékos kiesése sem. Egy kisebb-nagyobb sérülés vagy eltiltás bármikor közbejöhet. Nem egy ember hiányán múlott azonban a vereség, a hozzáállásra nem tudok panaszkodni, de sajnos több gyengébb teljesítmény is volt a mérkőzésen, a helyzeteinket nem sikerült berúgni, és utólag visszanézve szerintem látható, hogy egy szabályos gólt sem adtak meg nekünk. Visszatérve Norbira: a csapattal edz, bízom benne, hogy a Soroksár ellen vállalni tudja a játékot.

Arról is érdeklődtünk a szakvezetőnél, hogy a BFC Siófok vendégeként látott 4-2-3-1-es felállás változik-e a hazai pályás meccsre, a Soroksár SC elleni bajnokira.

– Nem változtatunk, egy vereség miatt nem fogunk mindent elölről kezdeni. Folyamatosan csiszolni kell a játékunkat, mert csak így lehetünk hétről hétre jobbak. Szépen lassan építjük a csapatot, tudjuk, hogy mit akarunk, biztos vagyok benne, hogy eredményesek leszünk – mondta a piros-fehérek edzője, aki arra a kérdésre, hogy mennyire kell szétszedni az előző fordulóban szerepelt kezdőcsapatot a mostani bajnokira, így felelt: – Nyilván lesz változás, de ebből nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni. A felkészülés során szándékosan kevertük a csapatot, hogy a játékosok minél több pozícióban tudjanak játszani.

Nagyon nehéz

Azt is felvetettük a diósgyőri edzőnek, hogy az NB II.-es bajnokság 38 fordulója közül várhatóan több mint harminc olyan lesz, mint a Siófok elleni, vagyis jellemzően védekező csapatokkal szemben kellene győzelmeket szerezni, és ezzel kapcsolatban azt kérdeztük, hogy megvan-e erre a recept, milyen játék hozhat eredményt az ilyen gárdák ellen.

– Kicsit vitatkoznék, szerintem idén nem lesz sok csapat, amelyik már a mérkőzés elejétől be fog állni védekezni. A Siófokra sem mondhatjuk, hogy kizárólag a védekezésre koncentrált, így alakult a meccs, megszerezték a vezetést, utána nyomást gyakoroltunk rájuk, és igyekeztek megtartani az eredményt, ez természetes. Mi elsősorban a saját játékunkat szeretnénk játszani minden mérkőzésen, és gólokat kell szereznünk. Ezzel a felkészülés során sem volt probléma, bízom benne, hogy a folytatásban sem lesz – felelte az edző, aki arra a kérdésre, hogy milyen Soroksárra számít, mi kellene ahhoz, hogy győzni tudjon ellenük a DVTK, ezt válaszolta: – A Soroksár mindig nagyon nehéz ellenfél. Régóta megvan a kialakult stílusuk, játszó csapat, ugyanakkor sokszor hullámzó a teljesítményük, vannak nagyon jó és kevésbé jó periódusaik. Maximális koncentráció szükséges ahhoz, hogy megszerezzük ellenük a három pontot.

Új időpontban

Élő televíziós közvetítés miatt megváltozott a labdarúgó NB II. 4. fordulójára kiírt Pécsi MFC – Diósgyőri VTK bajnoki kezdési időpontja. A meccset nem augusztus 21-én, hanem egy nappal később, hétfőn 17.45-től rendezik meg, és az M4 Sporton lesz követhető a pécsi összecsapás.

Várható kezdő

A vasárnapi helyzet szerint egyedül Szűcs K.-ra nem számíthat a diósgyőriek vezetőedzője. A DVTK várható kezdőcsapata: Danilovic – Farkas D., Hegedűs J., Szatmári, Bárdos – Holdampf, Bényei – Könyves, Jurek, Lukács – Eppel. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!