Nagy sikert aratott

2022.08.09. 18:30

Szakítottak a falunapos sztereotípiákkal

Augusztus 3. és 7. között a Sajókazai Napok keretében színházi előadás, kiállítás, péntektől vasárnapig pedig koncertek voltak.

NHK

Az Animal Cannibals is fellépett Sajókazán

Második alkalommal volt ötnapos a Sajókazai Napok rendezvénysorozata. Szakítani akartak a tipikus falunapi sztereotípiákkal, és helybe hozták a fesztivált, azaz a különféle kulturális élményeket – mondta Rusznyák István, Sajókaza polgármestere. A rendezvény célja az volt, hogy minél szélesebb körben minél több korosztályt meg tudjanak szólítani elsősorban a községben, de a szomszédos települések lakóinak érdeklődésére is számítottak. Az első napon az ÓMI Zenés Színház ózdi társulatának Mágnás Miska című két felvonásos előadását láthatta a közönség a Radvánszky-kastély kertjében. Csütörtökön a Diósgyőri Képzőművész Stúdió ’76 művészeinek „Harmonikus vallomások” című tárlatát nyitották meg a kastélyban. Kilencven alkotás 18 kiállítótól, szobrok és festmények láthatóak szeptember 10-ig a műemléki épületben.

Mulatós és retro nap, plusz nagy koncert

Pénteken már a könnyűzene vette át a főszerepet, ez az alkalom a mulatós zenéről szólt – jegyezte meg a polgármester. Szombaton Retro napot tartottak. A Dj mellett, aki folyamatosan gondoskodott a jó hangulatról, kedvelt hazai együttesek léptek színpadra. Vasárnap, a rendezvénysorozat záró napján Nemazalány és Sofi, illetve az est sztárvendége, a Magna Cum Laude adott élő koncertet – tudatta a polgármester. Hozzátette: a nézők száma meghaladta a kétezret. A program jól sikerült, annak ellenére is, hogy egy időben volt más nagy rendezvényekkel a környéken. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában