„Jó a csapat, a hangulat, izgalmasak a programok”

Ahogy a világon mindenütt, Magyarországon is vannak a munka- és továbbtanulási lehetőségek­től távolabb eső települések. Országos átlagban a lemorzsolódás 12,7 százalék, addig a kistele­püléseken élő diákok 54,6 százaléka maximum általános iskolai, vagyis alapfokú végzettséget szerez. A Tanítsunk Magyarországért költség­vetési finanszírozásból megvalósuló program, amelyet 2018 decemberében Dr. György László innovációért és felsőoktatásért felelős államtit­kár hívott életre. A program célja, hogy 2030-ra minden most általános iskolás gyermek ren­delkezzen legalább szakmával, vagy tanuljon tovább. Ma már több mint 1000 mentor, 4000 mentorálttal bizonyítja, hogy minden gyermek tehetséges valamiben, csak fel kell fedezni ezt a tulajdonságát.

A Tanítsunk Magyarországért program azon a felismerésen alapul, hogy a diákok azért morzsolódnak le a középiskolában, mert erőn felüli megpróbáltatást jelent számuk­ra az otthonuktól való elszakadás, az utazás és a közösségváltás. A programban egyetemista mentorok szegődnek a diákok mellé, heti egy napot segítenek nekik a tanulásban, valamint megmutatják a településen túli világ izgalmait. 

Csonka Bianka a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi karára jár angol és földrajz tanári szakra. A Tanítsunk Ma­gyarországért programban a tavalyi tanév eleje óta vesz részt. – „A programmal az egyetem ál­tal megosztott hirdetéseken keresztül találkoz­tam, majd jelentkeztem a felkészítő kurzusra. Az alapozó képzésen inkább elméleti síkon ka­punk ízelítőt. Megtanultuk, hogy mentorként mindenképp nyitottnak kell lenni az új kihívá­sokra, élethelyzetekre.”

Bianka szerint a hangsúly a gyerekeken van. – „Egy év együtt töltött idő után is azt mond­hatom, hogy a legfontosabb része a munkánk­nak az, hogy megismerjük a gyerekeket, a gon­dolataikat, a terveiket. A nyitottság, határozott­ság és kreativitás elengedhetetlen egy jó mentor számára. Ugyanakkor képesnek kell lenni a gye­rekekhez egyenrangúként, amolyan „nagytesó­ként” viszonyulni, mindeközben példát is mu­tatva” – emeli ki. – „A program legfelemelőbb része mindig az, amikor látom, hogy a mento­ráltak várnak és örülnek nekem. Az egyik leg­szebb emlékem, hogy amikor az idei félév ele­jén a Katica Tanyára kirándultunk. Rengeteg közös játék és érdekes beszélgetés helye volt az. Azt sem felejtem, amikor először találkoztam iskolán kívül a mentoráltjaimmal, a települé­sen lévő tanodában. Csodás élmény volt látni és érezni, ahogy megnyílnak” – mesél Bianka.

Közös döntés

A program legnehezebb része a mentor sze­rint, amikor a gyerekek elzárkóznak bizonyos témák, tevékenységek elől. Ilyenkor nehéz mo­tiválni őket. A közös tanulást sem könnyű el­érni. – „Amikor bekerültem a programba, vá­laszthattunk települést, így kerültem Egyházas­harasztiba. Az, hogy kik lesznek a mentorált­jaim, félig az én, félig pedig a gyerekek dönté­se volt. Pár találkozás alkalmával Tivadar úgy döntött, engem szeretne mentorának. Először a program által szervezett táborban találkoz­tunk Bükkösdön. Eleinte az ismerkedés, majd a kölcsönös bizalom fejlesztése volt a cél. Tiva­dar nagyon nyitott és lelkes volt már a program kezdetétől fogva, így a közös munka is könnyen haladt. Tivadar kedves és segítőkész, szívesen volt akár a szószólóm is az osztálytársai felé. Te­hetséges a rajzban, amihez kapott tőlem eszkö­zöket az első közös karácsonyon. Ezenkívül na­gyon szeret sportolni, focista akar lenni”– foly­tatja a mentor. – „A legszebb közös emlékem vele az iskolai karácsony, amikor meglátogat­tuk a gyerekeket és tartottunk egy kis ünnep­lést, ajándékozást. Nagyon jó volt a hangulat, induláskor elköszöntünk a téli szünet végéig, megölelgettük egymást.”

Ignácz Tibor Tivadar az Egyházasharaszti Általános Iskolában tanul, hetedikes. – „Bük­kösdön találkoztam a programmal. Azért akar­tam részt venni benne, mert jó a csapat, jó a han­gulat, izgalmasak a programok. Jó érzés, hogy van mellettem egy mentor, mert beszélünk, ját­szunk és segít mindenben. Azt hiszem, változ­tam a program során, jobb lett a magatartásom. Az álmom az, hogy focista legyek. Nagyon él­veztem, amikor az államtitkár úrral együtt fo­ciztunk. De nem csak a közös focizás volt jó, ha­nem a meccsnézés, a beszélgetés és a pizzázás is. Köszönöm az államtitkár úrnak az élményeket!”