Energiaválság

2022.10.04. 17:56

Intézményi távhődíjemelés: Miskolc még „jól is járt”

A geotermikus és a biomasszával történő hőtermelés miatt lett „csak” tízszeres a borsodi megyeszékhelyen a távhőtarifa.

SZB

Forrás: Shutterstock

Miskolcon 73 intézményt (bölcsődéket, óvodákat, iskolákat, önkormányzati és egészségügyi intézményeket) érint az a szeptember 30-án a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet, amelyből kiderül, hogy 2022. októberétől kezdve mennyit kell fizetniük az önkormányzati intézményeknek a távfűtésért – tudtuk meg a miskolci önkormányzat sajtó osztályának küldött kérdéseinkre érkezett válaszokból. Kiderült az is, hogy az előbb említett 73 intézménynek eddig mindösszesen 371 millió forint volt a fűtési költsége, új árszabályozás alapján 2,043 milliárd forintra nő ez az összeg.

A kormány mindenkivel tárgyalni fog 

Veres Pál polgármester közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy – mint fogalmazott – „A kormány az intézményi távhőárak emelésével egy éjszaka alatt megpecsételte Miskolc és a többi hasonló helyzetben lévő város sorsát. Szeptember utolsó óráiban ugyanis – október 1-jei hatállyal – egy tollvonással több mint tízszeresére növelte az önkormányzati intézmények távfűtési díját. A nagyvárosok tehát a sokszor kért és többször megígért segítség helyett a távhőemeléssel selyemzsinórt kaptak, ugyanis a városok működtetése külső beavatkozás nélkül lehetetlen.” 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlésén jelezte, hogy a kormány partnerséget kínál az önkormányzatoknak és mindenkivel tárgyalni fog, hogy a legfontosabb közszolgáltatások működése jövőre is fennmaradhasson. A kormány cserébe pedig mindenkitől takarékosságot vár el. Úgy fogalmazott: „A kormány és az önkormányzatok egymásra vannak utalva ebben a helyzetben.”  

A közleményben azt is leszögezik, hogy „Miskolc, lehetőségeihez mérten, gondoskodik mindenkiről és mindenről, azért, hogy a város továbbra is működjön. Ehhez azonban határozott és kemény döntésekre van szükség. Dönteni kell, hogy a túléléshez mi a legfontosabb Miskolc számára. Dönteni kell, mert ilyen brutális enegiaárak mellett minden egyszerre nem tartható fenn.”

Nyíregyházán majd' kétszer annyi, mint Miskolcon 

Megkérdeztük azt is, hogy a geotermikus energián és a biomasszán alapuló távhőtermelés Miskolc esetében jelentett-e kedvezőbb besorolást a díjak meghatározásában? Megtudtuk, hogy általánosan a földgáz alapú hőtermelés díjai a 20/2022. (IX. 30.) TIM rendelet szerint 50 000 Ft/GJ felettiek, a geotermiából előállított hő ennél jóval kedvezőbb költségű, és ez igaz a biomasszára is. 
Miskolcon – a rendelet szerint – a földgáz alapú hőtermelői díj 50 868 Ft/GJ, a geotermia alapú pedig 3176 Ft/GJ lett október 1-jétől. Az energiaportfólió összetétele szerint, amelyben a geotermia 50 százalékos részarányú, a Miskolcra érvényes díj – a korábbi nettó 3441 Ft/GJ értékről – 30 825 Ft/GJ értékre emelkedett. A fővárosban az emelt díj 50 526, Debrecenben 56 197, Győrben 32 690, Kaposvárott 59 057, Nyíregyházán 59 345, Pécsett 7192, Szegeden pedig 44 811 Ft/GJ.  

Az adatokat nézve tehát kiderül, hogy a tisztán földgáz alapú hőtermelésnél a 50 ezer Ft/GJ felett díjtétel az általános, Győrben – hasonlóan Miskolchoz – a geotermikus hőbetáplálás (és az arány is közel egyező) miatt a két díj azonos a nagyságrendű, Miskolc esetében a biomassza miatt alacsonyabb. Érdekesség, hogy Pécsett a teljes hőtermelés biomassza alapú, ezért ennyire eltérően alacsony.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában