Katalin-ház

2022.10.05. 16:44

Korszerű, mini garzonokban lakhatnak

Intézetvezető főnővér neve után kapta a Katalin nevet a korábbi nővérszálló.

Fotó: Ádám János

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban megújult és megszépült – a korábban Nővérszállóként ismert – Katalin-ház. Az épületet szerdán délelőtt adták át ünnepélyesen. Az első lakók október közepén költözhetnek be.

Az épület az „Egészségügyi szakellátók szállóinak fejlesztése” elnevezésű projekt részeként újult meg. A négyszintes, lapostetős, téglaszerkezetű ház az 1960-as években készült, állapota miatt - eddig - évek óta üresen állt. A beruházásnak köszönhetően egy minden igényt kielégítő 61 férőhelyes szálló várja ezentúl az intézmény dolgozóit. Első ütemben, 2019-ben a kórház Európai uniós forrás keretében energetikai felújítást hajtott végre, ennek során a külső homlokzat és lábazat hőszigetelése, a homlokzati nyílászárók korszerű, műanyag nyílászárókra történő cseréje és napelemes rendszer telepítése is megtörtént. A beruházás 140 millió forintból valósult meg. A második ütemben, 2022-ben a Katalin-ház belső generál felújítása történt meg. Napjaink követelményeinek mindenben megfelelő komfortos élettereket hoztak létre 400 millió forint értékben. Úgynevezett mini garzonokat alakítottak ki, konyharésszel, fürdőszobával. Továbbá közös mosókonyha és társalgó is helyet kapott a Katalin házban.

Most a dolgozókra gondoltak

Az elmúlt öt évben, több mint nyolc milliárd forint értékű fejlesztést valósítottak meg a kórházban, ezt részben kormányzati forrásból, részben európai uniós támogatásból. Ezek mindegyike a betegellátás színvonalának növelése érdekében történt, most azonban egy olyan beruházást köszönthetnek, amely a dolgozók komfortérzetét javítja – mondta Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője az átadó ünnepségen.
Kevés olyan fontos dolog van az életben, mint az egészség, ezt a koronavírus-járvánnyal terhelt időszak is bebizonyította. Mint ahogy azt is, hogy nagy szükség van az egészségügyi dolgozókra és munkakörülményeik javítására is – hangsúlyozta Bánné Dr. Gál Boglárka, a megyei közgyűlés elnöke. A modernizált szállóépület biztosítja azok lakhatását, akik életüket más emberek életének megmentésére, szolgálatára áldozzák – emelte ki az elnök.

Méltán lehetünk büszkék

A megyei kórház egy olyan minőségi munkahely, amelyre méltán lehetünk büszkék, hiszen az ország egyik legjobban felszerelt kórházáról van szó – mondta Veres Pál, Miskolc polgármestere. Hozzátette: jelentős előrelépés ez a beruházás, a megújult nővérszálló, amely azoknak biztosít otthont, akik ezt a nemes hivatást választották.
Keveset beszélnek róla, hogy a kórház munkáltató is, több mint 5 ezer munkavállaló dolgozik az intézményben - mondta Dr. Révész János, a kórház főigazgatója. Már eddig is nagy hangsúlyt fektettek a szabadidős tevékenységekre, a dolgozók mentális egészségére, ezért uszoda, kultúrközpont és sportpálya is van az intézmény területén, valamint óvoda a kisgyermekes kollégáknak. A lakhatás segítése pedig a pályakezdőknek jelent kiváló lehetőséget - tette hozzá a főigazgató.

Megható és megtisztelő

A Blaskovics utcai ingatlan egykori dolgozójáról, Dongó Istvánné, Katika, volt intézetvezető főnővérről kapta a nevét. A névadó fia és családja is részt vett az eseményen. Fülöp Ákos László elmondta, hogy megható és megtisztelő, hogy édesanyjáról nevezték el az épületet, aki a kilencvenes évek végétől már rokkantnyugdíjas volt, mégis a mai napig emlegetik volt munkatársai. Az ő javaslatukra kapta a nővérszálló a „Katalin” nevet, hiszen a kórház volt az élete. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában