Energiaválság

2022.10.05. 20:00

A miskolci fürdők bezártak, de a bérleteket még ne dobják ki!

Százmilliós megtakarítást remél a Miskolci Fürdők Kft. a fürdőbezárások, elbocsátások révén.

Szaniszló Bálint

Fotó: Ádám János

A Miskolctapolcai Barlangfürdő bezárásával 2022. utolsó negyedévében csak a gázszámlán 106,5 millió forint megtakarítást vár az üzemeltető Miskolci Fürdők Kft. – tudtuk meg a miskolci önkormányzat sajtó osztályára eljuttatott kérdéseinkre adott válaszok révén. Az is kiderült, hogy – ugyancsak az idei utolsó negyedévben – 8,5 millió forint lehet a villamos energia megtakarítás pénzbeni értéke.

A cég a Barlangfürdő és a Selyemréti Strandfürdő ideiglenes bezárásával párhuzamosan, abból is következően 110 fős csoportos létszámleépítést jelentett be a megyei kormányhivatalnál. Mint megtudtuk, a végkielégítések és a felmondási időre járó bér megfizetését követően havonta mintegy 33,8 millió forint lesz az ebből származó megtakarítás a Miskolci Fürdők Kft.-nek.   

Megtudtuk azt is, hogy a kényszerű elbocsátás érintettjei közül már hatvan munkavállaló számára sikerült munkát találni a Miskolc Holding Zrt. tagvállalatainál. A Miskolci Fürdők Kft. a további lehetőségeket is keresi volt dolgozói számára a Miskolci Paktum Iroda, illetve nagyobb városi cégek bevonásával.

Máshol kell gyógyulniuk 

Mint ismert, október 3-án jelentették be, hogy a „mindenkit sújtó energiaválság, a mindenkit sújtó infláció, a magas gáz és villamos áram ára kemény döntések meghozatalára kényszeríti a Miskolci Fürdők Kft.-t is”. Ezért október 10-től határozatlan ideig a Miskolctapolca Barlangfürdő és a Selyemréti Strandfürdő is szünetelteti fürdőszolgáltatásait.

A két népszerű miskolci fürdőhelyet rendszeresen használók körében joggal vetődött fel, hogy lekötött egészségügyi kezeléseiket miként oldják meg a jövőben, illetve megváltott, kifizetett bérleteikkel mi lesz. Az önkormányzat sajtó osztályától azt tudtuk meg, hogy a Barlangfürdő gyógyászati részlegén elérthető kezelések igénybe vehetők a területileg illetékes reuma szakrendelések beutalóival a fizioterápiás járóbeteg egységekben.

A bérletekkel kapcsolatos kérdésünkre azt a választ kaptuk, hogy a Selyemréti Strandfürdőben és a karbantartás miatt október 3-án ugyancsak bezárt Ellipsum Élmény- és Strandfürdőben az érvényes bérleteket annyi nappal hosszabbítja meg a fürdőket üzemeltető cég, ahány napig a szolgáltatásaik szünetelnek. A bérletekkel kapcsolatos információkat a +36 70 778 3864-es telefonszámon, vagy a [email protected] e-mail címen lehet érdeklődni.  

Nem tudni, meddig tart 

Arra is próbáltunk választ keresni, hogy a garanciális javítások miatt ideiglenesen bezárt Ellipsum Élmény- és Strandfürdő mikor állhat ismét a nagyközönség rendelkezésére. Azt a választ kaptuk, hogy az Ellipsum egységeinek újranyitási időpontja még nem ismert.

Ugyancsak nem lehet tudni, hogy mikor nyithat újra a Miskolctapolca Barlangfürdő és a Selyemréti Strandfürdő, azok újbóli üzembe helyezése a gáz- és villamosenergia árak alakulásától függ.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában