Balesetet okozhattak volna

2022.10.06. 09:24

Nagy baj lehetett volna belőle: 17 felelőtlen sofőr Borsod útjain

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 17 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év 39. hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

illusztráció

Fotó: Shutterstock

A rendőrök az őszi hónapokban kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, illetve bódult vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Hangsúlyozni kell, hogy az ittas állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után.

A megye útjain 2022. szeptember 26-a és október 2-a között 85 közúti közlekedési baleset történt, ebből 4 esetben az ittas sofőr volt az okozó. A járőrök az adott időszakban ugyanakkor 17 ittas állapotban a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított hatósági eljárások folyamatban vannak, ebből 12 esetben büntetőeljárást kezdeményezett a rendőrség - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtök reggel.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy akik ittasan, vagy bódultan járművet vezetnek, elfogadhatatlan kockázatot vállalnak, és mások életét is veszélyeztetik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában