Ünnepvárás

2022.11.27. 19:04

Adventi gyertyaláng mellett csendesedhettek el a miskolciak

Az első adventi vasárnap igazi fényét a szép ünnepi gondolatok adták Miskolcon.

DA

Fotó: Ádám János

A református felekezet képviseletében a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon kórusának és az Örömhír Kamaraegyüttesnek a műsorát hallgathatták meg az ünneplő városlakók az első adventi vasárnapon, a Szent István téren. A gimnazistákat dr. Ábrám Tibor, a Lévay igazgatója is elkísérte, aki Pilinszky nyomán arra hívta fel a figyelmet, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.

Igét hirdetett Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke:

„Az adventi feladatunk az, hogy ne csak a magunk útját készítsük, hanem az Úr útját is. Az advent a várakozás ideje. Sokszor az az érzésem, hogy mi magunk szeretnénk ünnepet csinálni. Éppen ezért van sok csalódás a karácsonyban, ha valami nem úgy sikerül, ahogy elvártuk. Valójában az ünnep a hozzánk elérkező, a Jézus Krisztusban megtestesült Isten ünnepe. A mi készületünk is ennek a jegyében kell, hogy történjen. Találkozásunk és ünnepünk akkor lesz 2022 karácsonyán, ha befogadjuk és szívünkbe zárjuk az érkező a Megváltót, a békesség fejedelmét” – mondta.

Van miért hálát adnunk

Az adventi gyertyát Pásztor Dániel, Szopkó Tibor alpolgármester és Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének vezetője gyújtotta meg. Ezt követően Szopkó Tibor köszöntőjét hallgathatták meg az egybegyűltek, aki az orosz-ukrán háború összefüggésében azt emelte ki, hogy igyekeznünk kell megbecsülni a meglévő javainkat, a helyi közösségeinket, valamint a békét és biztonságot, ami sokaknak nem adatik meg.

Az ünnepi program utolsó részében a Miskolci Nemzeti Színház színművészei: Jancsó Dóra és Varga Andrea, valamint a Zenita Hang-varázs Stúdió növendékei szórakoztatták a közönséget. Fő attrakcióként begördült a Városház téri megállóba a csodás miskolci adventi villamos is.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában