Beruházás

2023.01.27. 11:30

Miskolcon ez épül fel az egykori Bükk kapuja romjain

A Bükki Nemzeti Park beruházásában idén elkészül Miskolc határában a Szeleta Park Látogatóközpont.

Szaniszló Bálint

Így néz ki most az épülő Szeleta Park Látogatóközpont

Fotó: Bujdos Tibor

Végnapjait éli Bükk kapujaként ismert fából készült, organikus épület Miskolc határában. A mögötte lévő Szeleta Park Látogatóközpontot építő társaság megkezdte a rendkívül romos épület bontását, amelynek kőből és betonból készült alapjai mementóként maradnak meg.

A Borsod Online az első között számolt be róla, hogy a lebontandó épület mögött nagy ütemben épülő Szeleta Park Látogatóközpontot egyébként öt fő elem, a karszt és karsztvíz, a barlangok világa, az ősember bükki megjelenése, a tájtörténet, valamint a tájkép és az élővilág köré rendezve alakítják ki. Lesz benne foglalkoztató terem és egy vetítőszoba.

A három legfőbb élmény­elem egyike a Bükk geológiai sajátosságának bemutatása vetített domborzati kerekasztallal, animációval, kőzetmintákkal, sziklamászó toronnyal. Ugyancsak kiemelt elem a Bükk karszt- és barlangvilágának bemutatása 3D-s elemekkel, vetítéssel.

Központban a barlangok 

A látogatóközpontban a kiemeltek között is kiemelt helyet kap majd A bükki barlangok évezredes titkai – Az ősember természete című kiállítás, s ehhez kapcsolódva a Bükk hegység természeti és kulturális örökséggyűjteményét és az ősemberbarlangok élményszerű bemutatását szolgáló attrakcióegyüttes. Bemutatásában ugyancsak 3D-s vetítés segít, de terepi programként adódik a közelben található Szeleta-barlang bemutatása. A Bükkben ugyanis ezerháromszáznál több barlang található, ezek közül 54 fokozottan védett, 46 barlangból pedig komoly régészeti anyagok kerültek elő, az egyik legfontosabb ősemberbarlang a látogatóközpontnak is nevet adó, nemzetközileg is számontartott Szeleta.

Kalandpark, játszótér 

Kalandparkot is kialakítanak a területen. Épül egy 192 négyzetméteres „Kőkori Karszt Kaland” nevű beltéri játszótér egyedi, többszintes játszóvárral, ahol helyet kap egy sziklatorony, 18 bükkös, egy függőhíd, egy fedett átbújó és csúszda. Ez egész évben használható lesz majd a külső időjárástól függetlenül. 

A kisebbeknek nyújt élményeket a 70 négyzetméter alapterületű „Bikkmakk” elnevezésű kültéri játszótér, valamint az idősebbeknek is egy „Pókfonál” kültéri kalandpark a látogatóközpont belső udvarán, 485 négyzetméternyi területen, mászókarendszerrel, egyedi óriáscsúszdával, drótkötélpályával és hintákkal.

A Bükk kapuja akar maradni 

A kiállítás maga mintegy két óra alatt megtekinthető. De az összes élményelem átélése öt-hat órát is igénybe vehet, a terepi programokkal ­kiegészülve akár kétnapos kikapcsolódást is nyújthat a Szeleta Park Látogatóközpont.  

Mint megtudtuk, szakmai konferenciákat és más szakmai jellegű rendezvényeket is terveznek ebben az egyedülálló környezetben. A Bükk felfedezésére kínálnak majd szervezett túrákat, hetente tematikus programokat. Évente lenne Szeleta-nap, amely egyben a barlangkutatás ünnepe is lehetne. Remények szerint a hely a Bükk-vidék zászlóshajójává válik.  

A Szeleta Park Látogatóközpont valóban a Bükk keleti kapujaként akar működni. Az lehet a cél, hogy az autóval, közösségi közlekedéssel érkezők – járművüket hátrahagyva – innen induljanak tovább a Bükk felfedezésére.  

Terv, hogy a miskolci önkormányzattal együttműködve a volt autóbusz-pályaudvar területével kibővítsék az autóparkoló területet. Közvetlen összeköttetést szeretnének kialakítani a közeli kisvasút megállójával.  

Fontos tényező, hogy a park közelében fog elhaladni a Diósgyőri vár és Lillafüred között építendő kerékpárút. A parkhoz kapcsolódva egy kerékpáros pihenőpontot is ki lehetne alakítani kerékpárkölcsönzővel kiegészítve.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában