Városfejlesztés

2023.02.03. 11:31

Csúszik a Hodobay program Miskolcon

A városháza úgy látja, hogy ilyen sokrétű program sok időt vesz igénybe, a Fidesz-KDNP szerint újabb tétlenkedésnek lehetnek tanúi a miskolciak.

UA

Fotó: ÉM

Az elmúlt fél évszázadban Miskolc egyes városrészei, közterületei, jellegzetes épületei leromlott állapotba kerültek, sok esetben teljesen elhanyagolttá váltak. Miskolc városvezetése azonban felismerve a problémát, átfogó, komplex stratégiát dolgozott ki ezek rendbetételére, írtuk korábban. Korábban Szopkó Tibor alpolgármester kifejtette: ezek a beruházások nem biztos, hogy nagy anyagi erőforrásokat igényelnek majd. „A program célja, hogy Miskolc belvárosa megújuljon, de a program nem csak erre éleződik ki” – mutatott rá. Hozzátette: koncepciózusan együttműködve az itt élőkkel és a magánbefektetőket bevonva kívánják majd a fejlesztéseket végrehajtani. „A célunk az, hogy középtávon olyan térképet tudjunk bemutatni majd, hogy ennek a programnak volt értelme” – részletezte. Elmondta azt is, hogy decemberre már lesznek közgyűlési előterjesztések is, amelyek a programoz kapcsolódnak majd.

Sokrétű és összetett

Arra voltunk kíváncsiak, hogy a tavaly bejelentett városrehabilitációs program hol tart, illetve arra is, hogy milyen konkrét megvalósulások teljesültek a bejelentésekből. A városháza sajtóosztálya azt írta megkeresésünkre: "A Hodobay-program egy rendkívül sokrétű és összetett ingatlanfejlesztési program, amely talán túlzás nélkül nevezhető újszerűsége miatt előzmények nélkülinek Miskolc legújabb kori történelmében". Hozzátették: egy ilyen program felelős és sikeres megvalósítása sok munkával jár, és sok időt vesz igénybe. Arra is kitértek: hajlandóak vállalni az eredeti ütemezéshez képest egy pici csúszást annak érdekében, hogy a program célkitűzései minél szélesebb körűen, minél magasabb minőségben, a takarékos és felelős gazdálkodás követelményeit és a miskolci lakosság jogos igényeit, érdekeit mindenek fölött figyelembe véve valósulhassanak meg. A sajtóosztály már óvatosabban fogalmazott a közgyűlési határidők tekintetében. Szerintük nem komoly a csúszás és a közgyűlés is „belátható időn belül dönt”.

Folyamatosan dolgoznak

Azt is írták, hogy eddig sem tétlenkedtek. Az előkészítő, megalapozó munkálatok folynak, méghozzá gőzerővel. Folyamatosak az egyeztetések a program résztvevői, a csomagot kidolgozó szakemberek között, halad a program részleteinek finomítása, finomhangolása is azzal a céllal, hogy amikorra „sajtóéretté” válik a kezdeményezés, akkorra már egy minden tekintetben kész, kellően megalapozott, jól működő, a miskolciak és Miskolc város érdekeit szolgáló, és a városi ingatlanvagyonnal a legfelelősebben gazdálkodó programcsomag indulásáról számolhassunk be – írták. Hozzátették: ez ugyanis nemcsak a Hodobay-program valamennyi résztvevőjének, Miskolc városának és a miskolciaknak is az érdeke, hanem a jogos elvárása is. Arra a kérdésünkre, hogy sikerült-e már magánbefektetőt találnia a városnak, nem válaszoltak.

Egy helyben toporgás 

Tehetetlenkedés, ötlettelenség, egy helyben toporgás. Évek óta ez jellemzi Miskolc város baloldali vezetését az ingatlan fejlesztési ügyekben, a most bejelentett program, illetve annak bővítése is azt mutatja, hogy még maga városvezetés sem ismeri a részleteket, de már elkezdett tarhálni, ugyanis magánvállalkozókat szeretne bevonni a fejlesztési tervekbe – nyilatkozta portálunak dr. Nagy Ákos a miskolci Fidesz frakcióvezetője. A politikus hangsúlyozta: legyünk tényszerűek, mindezidáig csak olyasmivel tudnak dicsekedni, ami még a korábbi fideszes városvezetés, Kriza Ákos városvezetése idején indult el, elég, ha csak a tapolcai őspark fejlesztésére, illetve a Horvát-tető kiépítését nézzük.

Tavaly novemberben

Hodobay Sándor (1880-1957) 1922-től 1935-ig volt Miskolc polgármestere.  Állandó és fontos feladatának tekintette Nagy-Miskolc létrehozását. Róla nevezték el azt a komplex programot, amely a leromlott állapotú jellegzetes középületek, közterületek felújítását tűzte ki célul. A programot tavaly novemberben ismertette a városvezetés.  Szándékuk, hogy ikonikus épületek, épülettömbök újuljanak meg, például a Vasaló-tömb, a Centrum tömb és például a Kazinczy-tömb.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában