Busszal a piacra

2023.03.23. 13:45

Tesztelik az érdeklődést: "Zs” járat indul szombatonként a Zsarnai piacra

A megnövekedett gépjárműforgalom miatti torlódást igyekeznek csökkenteni, egyelőre két alkalommal.

Március 25-én és április 1-én busszal mehetünk a Zsarnaira

Fotó: Pap Gyula

Teszt jelleggel „ZS” járat indul a Zsarnai piacra szombati napokon, erről a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. és az MVK Zrt. közös sajtótájékoztatót tartott csütörtökön. A megnövekedett gépjárműforgalom miatti torlódást igyekeznek csökkenteni az egyelőre két alkalommal, március 25-én és április 1-én indított járatokkal - mondta el Kovács Imre István, a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. szolgáltatási vezetője.

A korábban nagy népszerűségnek örvendő járat most az Avasi kilátótól indul majd. A buszra külön jegyet kell váltani majd, melyre nem vonatkoznak az üzletszabályzatban leírtak, és érdemes megőrizni, mert oda-vissza útra érvényes, 500 forintba kerül - tájékoztatott Lukács Zsolt, az MVK Zrt. autóbuszközlekedési igazgatója. Megtudtuk: a két próbamenet adatait elemezve döntenek majd, hogy lesz-e folytatás.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában