Együk? Ne együk?

2023.03.30. 20:00

Tűréshatáron a fagyi ára

Drágább lett a tölcsér, az alapanyag, az energia, a munkaerő. Ezért drágább a nyár kedvenc csemegéje.

Van kereslet a nyár kedvenc csemegéjére, a fagylaltra

Fotó: MW

Az idei szezonban sok cukrászda 500 forintért kínál majd egy gombóc fagylaltot. 

Duplája 

– Márciustól már áruljuk a fagy­laltot, nálunk is 500 forint egy gombóc – mondta portálunknak Kisgergely Zsolt, a miskolci Kisgergely cukrászda tulajdonosa. – Kénytelenek voltunk emelni, mert minden emelkedett, ami az előállításához szükséges, az energia, az alapanyagárak, a bérköltségek. Az alapanyagok ára például a kétszeresére ugrott az elmúlt szezonhoz képest. Az utóbbi hetekben kicsit csökkent az áruk, de nem jelentősen. A cukrot hatósági áron vesszük, a tavalyinak szintén a duplájáért, és a tejtermékek is jelentősen drágultak. Az energia ára szintén az egekben. Nálunk sok áram fogy, hiszen a fagylaltot ki kell fagyasztani és folyamatosan hűteni. Tudjuk jól, hogy a cukrászszakmában az emberi munkaerő nagy részét nem lehet gépesíteni. Mivel a szakma szakemberhiánnyal küzd, megfelelő béreket kell adnunk, hogy magunknál tartsuk a megfelelő munkaerőt – fogalmazott Kisgergely Zsolt. 

Van rá kereslet 

Mint mondta, természetesen próbálják a költségeiket csökkenteni. Igénybe vették a Széchenyi Max kedvezményes vállalkozói hitel nyújtotta lehetőséget, és energetikai korszerűsítést végeztek a cukrászat épületén. Nyílászárókat és tetőt cseréltek, bővítették a napelemek számát, falat szigeteltek. – Azt tapasztaljuk egyébként, hogy van kereslet a fagy­laltra. Az emberek sajnos hozzászoktak az áremeléshez. Az előző szezonban 450 forintért adtunk egy gombócot. 

Ahhoz, hogy tisztességes hasznunk legyen, 550-600 forintot kellene érte kérnünk, de úgy érezzük, hogy elértük az emberek tűréshatárát, tovább már nem tudjuk az árakat emelni. 

Ugyanez jellemző a süteményekre. Egy szeletnek 1200-1400 forintnak kellene lennie, de akkor már nem vennék meg a vásárlók. Pedig a tisztességes haszon nem azt jelenti, hogy a pénzt hazaviszi az ügyvezető, hanem hogy saját forrásból tudnánk fejleszteni a gépparkunkat. Hiszen a cukrászgépek folyamatosan elhasználódnak, elromlanak, folyamatosan javítani, cserélni kell azokat. Ezt most csak hitelből tudjuk megoldani, ami ugyan kedvezményes kamatozású, de vissza kell fizetni.

Tartják a minőséget 

Szintén az alapanyagárak drágulásával küzd a tiszaújvárosi Castello cukrászda. Itt tavaly 350 forintba került egy gombóc fagyi, az idén 400 lett. – Nem tudom, hogy a szezon végéig tudjuk-e majd tartani ezt az árat, hiszen minden alapanyag ára megemelkedett – jelezte lapunknak a cukrászda vezetője, aki kérte, a nevét ne írjuk meg. – Még a tölcsér is a tavalyi duplájába kerül. Minőségi alapanyagokat használunk, amit lehetne, de nem akarjuk lecserélni gyengébb minőségűre. A cukor kilója majdnem 600 forint, abból pedig sok kell a fagylalthoz. Ha esetleg visszaesés történik az alapanyagok árában, akkor lehet, hogy tartani tudjuk a 400 forintot a szezon végéig. Bár nagyon sok alapanyagot már tavaly ősszel megvásároltunk, olyanokat, amelyek hosszú lejárati idejűek. 

Ha minőséget akarunk biztosítani, akkor nem sok lehetőség van a költségcsökkentésre. 

Nem tartom kizártnak, hogy a beszállítók tovább emelik az áraikat 10-20-30 százalékkal. Ebben az esetben nekünk is változtatnunk kell az árakon. Olykor egyébként nem látom az okát, hogy melyik termék miért drágul, sokszor indokolatlannak tartom az emelést – vélekedett a cukrászda vezetője. Hozzátette: a forgalmukra nincs panasz, az emberek szeretik a fagylaltot. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában