Ünnep

2023.06.09. 19:35

Eskütétel és kibocsátás a Rendvédelmi Technikumban (fotókkal, videóval)

Az iskola teljes tanulói állománya részt vett az ünnepségen.

PGY

Fotó: Pap Gyula

A Miskolci Rendvédelmi Technikum végzős tanulók ünnepélyes eskütételével egybekötött kibocsátását tartották pénteken a technikum alakuló terén.

A 2021/2023-as és 2022/2023-as évfolyam rendőr tiszthelyettes tanulói állománya a ceremónia keretében tettek ünnepélyes rendőri esküt.

Kettős ünnep

Az ünnepség elöljárója Dr. Tarcsa Csaba r. vezérőrnagy, a Készenléti Rendőrség parancsnoka, műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes volt. Az elöljáró köszöntőjében kiemelte: a technikum életében ez egy kettős ünnep hiszen a végzősöket és az intézmény létrejöttének harminc éves évfordulóját is ünneplik.

Fotó: Pap Gyula

– A jelenlegi rendszerben – én azt gondolom – hogy a rendőr szakmai képzésben az egyik legjobb iskolába jártak önök, köszönöm az itt dolgozó tanároknak az igazgató úrnak és valamennyi munkatársának, hogy ilyen magas színvonalon képzik folyamatosan a rendőreinket – fogalmazta meg a parancsnok. Valamennyi végzős tanuló kinevező megyei szerve és az intézmény társ és együttműködő intézménye képviseltette magát a rendezvényen. Az iskola teljes tanulói állománya részt vett az ünnepségen, ahol közel 130 végzős próbaidős rendőr őrmester tett rendőri esküt. 

Fotó: Pap Gyula

Az ünnepség során több kitüntetést is átadtak, az Országos Rendőr-főkapitány kiemelkedő tanulmányi eredménye, példamutató magatartása és közösségi munkája elismeréseként dicséretben és jutalomban, a Magyar Rendészeti Sportszövetség ügyvezető elnöke kiemelkedő sportteljesítménye elismeréseként tárgyjutalomban, a Miskolci Rendvédelmi Technikum igazgatója kiemelkedő tanulmányi eredménye, közösségi munkája elismeréseként a 2021/2023 évfolyam évfolyamelső címet adományozta és iskolai emlékérem arany fokozat tárgyjutalomban részesítette Horváth Vivien próbaidős rendőr őrmestert. 

Fotó: Pap Gyula

A Miskolci Rendvédelmi Technikum igazgatója az oktató-nevelő munka terén végzett kimagasló szakmai munkája elismeréseként az „Év kiváló tanára” iskolai címet adományozza és jutalomban részesítette Nagy Attila r. alezredest, az oktatási szervek szakmai ismereti szakcsoport mesteroktatóját és Tóth Géza r. alezredest, az oktatási szervek alapozó ismereti szakcsoport kiemelt oktatóját.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában