Kórház

Megszólalt a Borsnak állapotáról Bodrogi Gyula, akit két napja mentő vitt az intenzív osztályra

Dózsa Gabriella

Létrehozva: 2022.05.28.

Egy emberként várja a híreket az ország Bodrogi Gyuláról, hazánk legnépszerűbb színművészéről. A Kossuth-díjas legenda csütörtökön lett rosszul, Merkely Béla küldte hozzá a mentőt, amely azonnal az intenzív osztályra szállította.

Bodrogi Gyulát csütörtök hajnalban mentő vitte a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika intenzív osztályára. Merkely Bélát a színészóriás párja, Angéla hívta fel, hogy baj van. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas legenda nem kapott levegőt, fulladozott, a szívspecialista rögtön mentőt küldött. 

Bodrogi Gyula
A színész csütörtökön lett rosszul

Már csak azért is nagy volt az aggodalom, hiszen nem is olyan rég, május 18-án is gyakorlatilag Merkely professzor már egyszer megmentette a művész életét.

A Bors felhívta a legendás színészt, aki már a szokásos vidám hangon vette fel a telefont.

Jaj, már sokkal jobban vagyok, nagyon köszönöm az érdeklődést

 – kezdte kollégánknak Bodrogi Gyula. 

– Intenzív osztályra kerültem, mert nehezen lélegeztem, van bennem valami kórság, de még nem derült ki pontosan mi okozza a bajt. Az biztos, még várnak rám vizsgálatok, de nem aggódom, mert tényleg érzem, hogy múlik a betegség. De nem mehetek még haza, pedig bíztam benne. De már sima kórteremben vagyok, beszélgetek a szobatársaimmal. Fehér falak közt kék takaró alatt fekszem, jobb a kedvem, Angéla jön be hozzám nemsokára, mi bajom lehet? 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142207_auto_resized.jpg
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713486009
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139931_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Irán elkövette a kikényszerített hibát, így már szabadon támadható

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713486009
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713486009
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713486009
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141547_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hoppá, Budapesten látták a The Walking Dead sztárját

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók