Vlog

Zokogva jelentkezett be Berki Mazsi: Hatalmas bejelentést tett – videó

Létrehozva: 2022.06.25.

Lelki egészsége érdekében nagy bejelentést tett Berki Krisztián özvegye.

Komoly döntésre szánta el magát Berki Mazsi. Az özvegy néhai férjét, Berki Krisztiánt gyászolja, miután a médiaszemélyiség május 6-án elhunyt otthonában. A közös kislányukkal, Emmával magára maradt édesanya most úgy döntött, egy utazással könnyít a lelkén, ahová gyermekével kettesben indulnak.

Mazsi elmondta: hét és fél hónapos kislányával kettesben megy egy táborba.

Az özvegy azt is elárulta, hogy gyógyulását videókkal szeretné dokumentálni, ezt pedig vlogok formájában meg is osztja követőivel, és mindazokkal, akik hasonló cipőben vannak.

– Amikor meghalt Szerelem, másnap láttam ezt a tábort, és láttam, hogy az én bábám ott lesz. Úgy éreztem, hogy ott a helyem, és összeraktam a képet, hogy ez volt az a tábor, ahová Szerelem is el szeretett volna menni. 

Talán ez egy olyan életszakasz lesz az életemben, életünkben, legfőképpen az enyémben – mivel hála a jó istennek, pici Emmácskám nem sok mindent tapasztal a jelenlegi dolgokból – ahonnan egy kicsit másképp fogunk hazatérni.

– mondta rövid videójában az Mazsi, aki az utazás elejét, illetve szállásuk elfoglalását is levideózta. Az édesanya hozzátette: az utazástól azt várja, hogy megerősödjön lelkileg annyira, hogy ne kelljen minden nap sírnia.

Mazsi a bejelentkezés végén fantasztikus anya-lánya pillanatokat mutatott meg, amiben hallható Emmácska szívet melengető kacaja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089161_auto_resized.png
origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711714214
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085773_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711714214
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711714214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról