Ritka betegség

Meg akarok halni! Folyamatos fájdalom kínozza a 10 éves kisfiút, képtelen tovább élni

Létrehozva: 2022.06.29.

Egy rendkívül kegyetlen betegség kínozza az általános iskolás gyermeket, aki már csak egyetlen dologra vágyik: arra, hogy véget érjen a szenvedés. Akár az életével együtt is.

Egyik pillanatról a másikra változott meg annak a kisgyermeknek az élete, aki tavaly novemberben egy nap zsibbadással a lábában ébredt, másnap pedig már ráállni sem tudott anélkül, hogy pokoli fájdalmat ne élt volna át. Azóta egyetlen alkalommal sem tudott önállóan, segítség nélkül lábra állni.

Meg akarok halni!

Az angliai Boltonban élő Dillon Wilford jobb lábában gyakorlatilag állandósult a fájdalom egy ritka és kegyetlen betegség, a Sudeck-szindróma, más néven CRPS (chronic regional pain syndrome, idült végtagi fájdalom tünetegyüttes) miatt. Betegségére jelenleg nincs gyógyír, sőt, a szakemberek nem is igazán ismerik az állapotot, köszönhetően ritkaságának. A 10 éves kisfiú jobb lába jelenleg térdtől lefelé olyan érzékeny, hogy nem csak az okoz fájdalmat, ha megpróbál ráállni, vagy egyszerűen leteszi a talajra, de az is, ha a szél, eső, vagy egyszerűen a saját ruhái hozzáérnek.

Dillon nap mint nap könyörög édesanyjának az apmutációért, de vannak olyan napok, amikor egyszerűen meg akar halni. Nem lát ugyanis más kiutat a kínokból, amit ilyen fiatalon át kell élnie.

Dillon Wilford, GoFundMe
A korábban életvidám kisfiú tavaly november óta már csak a halálra vágyik  Fotó: GoFundMe

Édesanyja, Melanie, valamint 24 éves nővére, Maddison folyamatosan mellette vannak, de lassan az ő erejüket is felemészti a betegség.

Sikolyok hangja tölti be a lakást

A CRPS-t nem véletlenül nevezi a köznyelv öngyilkos betegségnek: Dillon folyamatosan sikít a fájdalom miatt.

– Amikor az emberek arról hallanak, hogy Dillon fájdalmakat él át, azt hiszik, a lába fáj, de tudni kell, hogy a CRPS nem csak fáj, folyamatos, 24 órás kínzó fájdalmat jelent. Az egész család összetört. Én és Maddie is hallottuk Dillont azt mondani, hogy meg akar halni. Gondolj bele, milyen lehet azt hallani a tízéves fiadtól, hogy ártani akar magának, ha attól elmúlik a fájdalom!

A család jelenleg online adománygyűjtésbe kezdett, hogy legyen pénzük a kis Dillon kezelésére. Sajnos azonban nem csak az anyagiak jelentenek kihívást: valójában még egy orvos sem tudott nekik igazán reményt nyújtó kezelést kínálni. 

https://cdn.borsonline.hu/2022/06/C9MKpfozkCiGhg0fwmsm_V42w6PQZ6Immo1-GvJgnBw/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q1ZWIxNTkwZDNlOTQyNmU5MzE2NzNkNjhkMDAxZTQ0.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Eleinte mindössze az ujjam görcsölt, ma már csak hónapjaim vannak hátra

Eleinte semmi rosszra nem gondolt a fiatal édesanya.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713546912
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713546912
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713546912
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713546912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot