Gyász

Zokogó édesanyja kezét fogva halt meg a 28 éves sportoló

Létrehozva: 2022.08.10.

A mindössze 28 éves sportoló édesanyja és nővére mellett halt meg a kórházban.

Forrás: Unsplash

Meghalt a Tigris becenéven ismert japán zsoké, Taiki Yanagida. Múlt szerdán Cambridge-ben versenyzett, amikor az utolsó futamon hatalmasat bukott, előbb saját lova lépett rá, majd egy másik, szorosan mögötte érkező zsoké vágtatott át rajta a lovával. Súlyos agy- és gerincvelő-károsodást szenvedett, kómába került.

Édesanyja, Kyano és egyik nővére Japánból rohantak a waikatai kórházba, hogy Yanagida mellett legyenek és fogják a kezét, miközben az életéért küzd. Szervezete azonban feladta a harcot.

Helyi hírek szerint, ha magához is tért volna, szinte biztosan soha többé nem tudott volna járni.

Yanagida két hónappal ezelőtt azt nyilatkozta, édesanyja nem akarta, hogy zsoké legyen, és minden nap imádkozott érte.

Szerettem volna zsoké lenni, de anyám nem értett egyet ezzel, azt mondta, először egyetemre kell mennem. Egy évet jártam egyetemre, amikor azt mondtam, hogy Ausztráliába megyek zsokénak. Most már édesanyám is örül, mert tudja, hogy azt csinálom, ami akartam, de még mindig aggódik értem, és a templomba jár imádkozni a szerencsémért és a biztonságomért

- fogalmazott korábban a zsoké.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713621011
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713621011
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713621011
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713621011
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713621011
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja