Időjárás

Kegyetlen fordulatot vesz az időjárás: meteorológus mondta el, mi jön

Huszti Zoltán

Létrehozva: 2022.08.19.

Most még a hőségtől szenvedünk, de a hétvégén akár tíz fokkal is alacsonyabb lesz a hőmérséklet, és zivatarokra, felhőszakadásokra is számítanunk kell.

Thunderstorm over Budapest view from Fisherman Bastion, Hungary

Végre kicsit fellélegezhetünk, felfrissülhetünk az újabb nagy melegek után.

Pénteken érkezik hozzánk egy hidegfront, ami nagyon belassul és egyes modell futtatások azt mutatják, hogy ez először elsősorban az ország nyugati felét fedi le, majd onnan halad kelet felé

 – mondta a Borsnak Krausz Miklós, a köpönyeg.hu meteorológusa. 

Fotó: Szigetváry Zsolt

Lehetnek heves zivatarok, sőt akár felhőszakadás is helyenként 30-50 mm csapadékkal. Szombaton már a középső országrészt is elfoglalja ez a Dunántúl szélességű sáv, eleinte kisebb esőkkel, de késő délutánra már egy nagyon komoly zivatar rendszer is megindul az ország belseje felé.

Megvan az esély arra, hogy főleg a Balatonon, de az sem zárható ki, hogy Budapesten is kialakul vihar, ami a lassulása miatt estére brutális lehet. Akár három órás villámlással és szakadó esővel is számolni kell. Vasárnap és hétfőn is megmarad a csapadékos idő. Három-négy nap alatt az ország középső részében összesen akár 80-100 mm eső is eshet, ami enyhít az aszályon, de benne van a viharos szél és a jégeső lehetősége is. A keleti országrészen vasárnap-hétfőn várható ez az időjárás. A hőmérséklet szombaton még lehet 30°C fok körül, de vasárnap-hétfőre tovább hűl a levegő országszerte 20-26°C fok közé. Ennek a viharos csapadékos időnek kedden lehet vége – mondta Krausz Miklós.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083584_auto_resized.png
origo.hu

Megdöbbentő dolog derült ki Deutsch Anita és Kinizsi Ottó házasságáról – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711718114
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088267_auto_resized.jpg
vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711718114
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711718114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét