Tragédia

Megszólalt az erdőkertesi páros öngyilkosság női áldozatának édesanyja: Tragédiák sorozta érte Katát

KKP

Létrehozva: 2022.09.26.

Megszólalt a Borsnak az erdőkertesi páros öngyilkosság női áldozatának édesanyja. Zsuzsanna képtelen túltenni magát Kata elvesztésén, és azon, hiába ajánlotta fel segítségét a lányának Dani elzavarásában. A fiatal férfi többször is közös halálra kérte menyasszonyát, az életvidám nőnek viszont esze ágába sem volt eldobnia az életét. Mind az ő életét, mind lányáét tragédiák, drámai események sora övezte.

Zsuzsanna élete tele van tragédiákkal. Éppen áldott állapotban volt, amikor a férje késsel rontott rá, hogy kivágja hasából a babát. Ez nem sikerült neki, az asszonynak viszont csak komoly nehézségek árán sikerült megszabadulnia a zsarnoktól. Idén nyáron az öt gyermeke közül az egyiket el kellett temetnie. Az augusztus 20-án bekövetkezett borzalom óta keresi a magyarázatot arra, hogy a lányát vajon mivel vette rá Dániel, hogy vele együtt öngyilkosságot kövessen el. Mint arról a Bors is beszámolt, a fiatalok a férfi anyjától kapott autóval leparkoltak az erdőkertesi erdő szélén, majd egy medencecsővel a jármű utasterébe vezették a kipufogógázt. Amire egy járókelő rájuk lelt, már nem lehetett rajtuk segíteni.

Erdőkertes_Öngyilkos_paros_lany
Kata a vőlegénye mellett halt meg

A lányom nem akart meghalni, ezt biztosan tudom. Dani mondogatta neki, hogy együtt kellene távozniuk a földi létből.

 Kata ezt el is mesélte nekünk, és hozzátette, hogy a fiú inkább haljon meg egyedül. Borzalmas volt a kapcsolatuk, én fel is ajánlottam Katának, hogy segítek Danit kidobni. Azt mondta, megoldja – mondta a Borsnak a gyászoló édesanya, aki egy megrázó esetet is felelevenített.

Vőlegénye hasba akarta szúrni magát

– Katát nemrég be kellett szállítani a váci kórházba, mert kis híján elvérzett, amikor Dani hasba akarta szúrni magát. Dulakodtak, a gyerekem ki akarta venni a kés a vőlegénye kezéből, de végül ő sérült meg a csuklóján. Szabályosan fel volt vágva az ere – magyarázta Zsuzsanna, és hozzátette: olyan is előfordult, hogy a feldúlt férfit a rendőrség segítségével kellett Kata otthonából kitessékelni.

A fiatalok gyermekkoruk óta ismerték egymást. 

Zsuzsanna számára érthetetlen módon Kata igent mondott, amikor Dani megkérte a kezét. A nyáron lett volna az esküvőjük, de az elmaradt, mert a férfit bevitték a rendőrök elzárásra egy régebbi szabálysértési ügy miatt.

– Állandóan veszekedtek. Volt, hogy Kata szomszédaitól éjnek idején kaptuk a hírt, hogy megint balhé van. Az egyik fiam odament, és azt látta, hogy a kertkapu zsanérja és a bejárati ajtó is leszakadt, a házban pedig mindent szanaszét dobáltak. 

A lányom többször is le akarta mondani az esküvőt, mire Dani kijelentette: ha öngyilkos lesz, Kata felel majd a haláláért.

 Az én gyermekem anya akart lenni, ezt sokszor mondogatta nekem, de a tervei mesélésekor Dánielt meg sem említette – fakadt ki Zsuzsanna.

– A lányom nem az a fajta volt, aki önként beül valaki mellé az autóba meghalni. A boncolási jegyzőkönyv még nem készült el, de remélem, hogy abból kiderül, hogy mi történhetett pontosan. Az tény, hogy napokkal a nemzeti ünnep előtt Kata az egyik barátnőjénél aludt. Vikinek elmesélte, hogy Dani a veséjénél és a lábán is összerugdosta – szögezte le az édesanya.

Erdőkertes_Öngyilkos_paros_lany anyja
Az anya élete végéig gyászolni fog. Biztos benne: lánya magától nem lett volna öngyilkos

A fiatalokat végül külön helyezték örök nyugalomba. Katát a református temetőben, Danit pedig Zsuzsanna információi szerint szétszórták egy homokbányában.

Természetesen a történtekről megkérdeztük Dániel édesanyját és az egyik testvérét is, de határozottan elzárkóztak a nyilatkozástól.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711679713
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086586_auto_resized.png
metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078877_auto_resized.jpg
vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711679713
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711679713
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079951_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/PYCAtXdhmh9LsdnAirr_T21AcF0Nlkx-6--SdEnTg2g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMGQ1MWRmNjk5YTQ5ODU4NDVkNzc1MzQ3MmQwODQ1.jpg
Aktuális

"Együtt nézték a futamot" - Szívszorító: egymás mellett halt meg apa és fia a tragikus lábatlani ralin

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei