Hagyomány

Csempészett magokból nőtte ki magát az 1 milliós magyar fenyőbirodalom

Létrehozva: 2022.12.03.

A Zala megyei Surdon minden lakosra közel 1600 fenyőfa jut: a 630 fős település lassan évtizedek óta hazánk fenyőközpontjának számít, hiszen a karácsony közeledtével az innen származó egyedek az ország minden városában rendre megtalálhatók – a község első embere szerint tavaly 1 millió fát is kitermeltek a helyiek.

Habár az odáig vezető utat még számos ködfolt tarkította, illetve szürkítette, Surdra érve már szikrázó napsütés melegítette fel a novemberi ég felé nyújtózó fenyőfák deres csúcsait: nem csoda hát, hogy Kanász János, a település immáron 17 éve regnáló polgármestere különösen baráti hangulatban fogadott, majd kalauzolt végig minket ékszerdobozként imádott községén.

Hadifogoly csempészte be a magokat

Nagyon elterjedt itt nálunk a fenyőfatermelés, hiszen az emberek szakértelmén túl a kiváló éghajlat, illetve az agyagos talaj is adott – kezdte beszélgetésünket Kanász János, hozzátéve, hogy az egész idestova 60 éve szökkent szárba, hogy stílszerűek legyünk. A legendárium szerint Petr Zilka, vagyis a nevét később Pagonyi Károlyra magyarosító 

erdész fogságba került a Szovjetunió keleti részén, ahonnan a belsőzsebében elrejtve számtalan magot csempészett be Magyarországra, 

amiket aztán Surdon ültetett el.

Kanász János nemcsak polgármester, de vállalkozó is: a település első emberének 20 ezer fenyőfája van (Fotó: Bors)

Miután azokból kifejlődtek a facsemeték, kiosztotta őket a helyiek között, amiket az emberek további 6-7 évig gondoztak, majd túladtak rajtuk – magyarázta a polgármester, aki szerint mindezt, vagyis az abból származó pénzt látva a többi lakos is vérszemet kapott, így egyre többen kezdték követni a fenyőtermesztők példáját, akik előtt évről-évre jóval több munka áll annál, mint amennyit egy laikus feltételezne.

Évek munkájának gyümölcsét díszítjük

Sokan azt hiszik, el kell ültetni a magokat, aztán bizonyos idő elteltével csak be kell rántani a láncfűrészt és már dől is a lé, pedig a helyzet ennél sokkal bonyolultabb – hangsúlyozta a község első embere. Igaz, először valóban ültetni kell, amit egy 2-3 éves növekedési folyamat követ, ezt követően azonban újfent ültetni kell: persze nem újabb magot, hanem a már fejlődésnek indult csemetét, ki a szabadba.

A polgármester ottlétünkkor is folyamatosan dolgozott (Fotó: Bors)

Előtte persze fel kell szántani a földet, majd eltárcsázni és pétisózni is muszáj, sőt: sok helyen már trágyázzák is a talajt – fejtette ki Kanász János, hozzátéve, hogy a normand fajtát például 8-10 évig is gondozzák a gazdák, mielőtt értékesítenék a kivágott növényt. 

Ezzel szemben a lucfenyőnek 5-6 év is elegendő lehet a kellő méret eléréséhez, az a fajta ugyanis gyorsabban nő 

– tette hozzá a férfi.

1 millió fa „hullott el” tavaly

Ami a fák kivágását illeti, nálunk november végén indul be a roham és december 7-9-ig tart: ennyi idő leforgása alatt 2021-ben például csaknem egymillió fenyőt termeltek ki, majd értékesítettek tovább a surdiak – büszkélkedett Kanász János, aki szerint a tőlük származó fák idén is az ország minden egyes városában felbukkannak majd, „az tuti”.

Egyesek úgy gondolhatják, hogy a fák túl korán kikerülnek a földből, de mivel az idei év slágerterméke is a normand fenyő lesz, mindenkit megnyugtathatok: ez a típus egy hónapig is képes szép maradni a fűtött szobában – mondta a polgármester, hozzátéve, hogy a kevésbé tűrőképes lucot éppen ezért csak egy héttel később szabadítják majd ki a talajból.

Teljes foglalkoztatottság

Nem sok település mondhatja el magáról, hogy határain belül teljesen ismeretlen fogalom a munkanélküliség: Surdon mondhatni teljes körű a foglalkoztatottság, elvégre a lakosok 98 százaléka a fenyőfából (is) él. 

Persze vannak, akik gyári munkát is vállalnak, de mivel egy lában manapság képtelenség megélni, fenyőik is vannak, ahogyan például nekem is 

– jegyezte meg vendéglátónk, aki mintegy 20 ezer fenyő tulajdonosa.

Ezek a fenyők hamarosan díszítésre kerülnek (Fotó: Bors)

Itt szombat-vasárnap is dolgoznak az emberek, szóval le kalappal előttük: ahol van 30-40-60 ezer fa, ott az egész család be van fogva, beleértve a gyerekeket és időseket is – zárta beszélgetésünket Kanász János, aki szerint Surdon csak az nem dolgozik, aki nem akar, ilyenből azonban legfeljebb elvétve akad a településen.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084828_auto_resized.png
origo.hu

Egy szál törölközőben állt ki az erkélyre a Házasság első látásra sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711711818
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087983_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Hont András kérdőre vonta Bayer Zsoltot: Tíz éve rühellitek, utáljátok, kerülitek? Hát, ti tartottátok el!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088762_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711711818
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711711818
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek