Jövő

Felfedte az időutazó: februárban egy idegen faj elfoglalja a Földet

Létrehozva: 2023.01.28.

Hamarosan minden megváltozik egy időutazó szerint.

Továbbra sem csillapodik a TikTok-on a magukat időutazóknak kiadó emberek iránti érdeklődés: valamiért a videós közösségi oldalon rendkívül sokan kíváncsiak arra, mit hoz a jövő, még akkor is, ha azért lássuk be, az ehhez hasonló jóslatokat igencsak fenntartással kell kezelni. Nos, mostani szereplőnk azt állítja, 2858-ból érkezett ebbe a korba, emiatt pontosan tudja, milyen hihetetlen, sci-fiket idéző események várnak ránk. 

A TikToker állítja, hogy pontosan tudja, mi fog történni a közeljövőben. Ezúttal öt fontos dátumra hívta fel a figyelmet:

  • Február 28-án egy ellenséges idegen faj elfoglalja a Földet.
  • Március 30-án egy repülőgép eltűnik egy féreglyukon keresztül, és míg ők hat másodpercnek élik meg az eseményt, a többieknek hat év lesz.
  • Május 4-én emberi csontokat fedeznek fel a Marson, így felvetődik a kérdés, hogy mind a Marsról származunk. 
  • Július 2-án az emberek szupererőket kapnak a Nap extrém energiáiból.
  • Augusztus 19-én tudósok portált fognak nyitni egy párhuzamos univerzumhoz.

 Hogy ebből mennyi az igaz, az hamarosan kiderül.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142423_auto_resized.jpg
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713489911
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713489911
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713489911
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713489911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze