Támogatás

Örökösödési szerződést kötött a devizahitel csapdájából kilábalt Neoton-sztár

S.M.

Létrehozva: 2023.02.07.

Pál Éva ha nem a rivaldafényben áll a színpadon, kevesen tudják, egy idős néni gondozójaként tölti a mindennapjait. Egy 74 éves asszony utolsó éveit igyekszik szebbé tenni, amit örömmel tesz, mert úgy tekint a hölgyre, mintha a saját édesanyja lenne.

A Bors decemberben írta meg, Pál Éva a halál torkából mentett meg egy idős nénit. Ica néni 74 éves, és mindennapos ellátásra szorul. Az énekesnő szívügyének tartja az asszony sorsát, így kérésére hozzá is költözött, hogy mindenben a segítségére legyen.

– Június 20-án kapott szívinfarktust, és csak úgy engedték el a rehabilitációról, ha valaki vállalja a gondozását, különben elfekvőbe került volna. Ezt én nem akartam – bár korábban nem ismertük egymást – vállaltam, hogy segítek neki. A kórházban is minden nap látogattam, azt hitték, hogy a lánya vagyok – kezdte lapunknak Éva. – Eleinte nagyon bizalmatlan volt velem, fokozatosan engedett közel magához. Csak nyolc házzal lakik arrébb, ha kellett, kitakarítottam, bevásároltam, mostam rá, mindent megcsináltam, amit csak szeretett volna. 

Sosem kértem tőle semmit, így idővel a bizalmába fogadott. Végül ő maga kért meg, hogy másoltassak kulcsot a házához, aztán idővel oda is költöztem

 – mesélte.

Pál Éva, Bors
"Olyan, mintha a saját anyámat gondoznám" Fotó: Bors

24 órás felügyeletben vigyáz a nénire

A Neoton Família egykori énekesnője a nap 24 órájában vigyáz Icuka nénire, és mivel folyamatos gondozást igényel, időközben a fia is utánament.

– Sajnos volt, hogy éjszaka a fürdőszobában elesett, egyedül pedig már nem bírom fölemelni. Nem csak lelkileg, testileg is el tudok fáradni. 

Nehéz megbarátkozni a ténnyel, hogy közel 71 évesen gondozok egy 74 éves asszonyt. 

Tamás is már velünk lakik, és mivel ő home office-ban dolgozik, kapok egy kis kimenőt. Ilyenkor a fél szeme rajta van, ha bármire szüksége van a maminak. Már csak segítséggel tud járni, sokat romlott az állapota. Az vigasztal, hogy normál emberi körülmények közé tudtuk tenni. Ráadásul anyukám korán halt meg, nekem olyan, mintha a saját anyámat gondoznám, még a kevés korkülönbség ellenére is. Sokkal rosszabb állapotban van, mint én, más pedig nem gondoskodik róla. Vannak rokonai, de egyáltalán nem törődnek vele – mesélte Éva, aki reméli, hogy még sokáig velük marad Icuka.

Nekünk van saját otthonunk, nem szorulunk a házára, és azon vagyunk, hogy minél tovább életben tartsuk. 

Mivel pénzt nem kértem soha tőle, a múlt hónapban a néni kérésére kötöttünk egy örökösödési szerződést. A tulajdonarányok több részre osztódtak fel, 80 százalék az övé, a maradék húszra más jogosult – jelentette ki az énekesnő.

41 milliós tartozás lett a 10 milliós hitelből

Éva számára nem újszerű ez a helyzet, ugyanis korábban is ápolt már egy asszonyt. Igaz, rossz emlékeket idéz az az időszak, ugyanis amiatt került a devizahitel csapdájába.

– Azért vettem fel tízmillió forintot, hogy rendbe tudjam hozni a házát, ami akkor már 27 éve volt lakatlan. Odaköltöztünk, bevezettettem a telefont, az áramot és a vizet. Mindent megcsináltunk, végül ebbe buktunk bele. Az egyik szoba az övé lett, ott éltünk éveken át együtt. Már régen elhunyt, és a ház sincs meg. El kellett adni, hogy rendezni tudjam a 41 milliósra nőtt tartozást – emlékezett vissza Éva.

Pál Éva, Bors
Nem csak lelkileg, testileg is fárasztó számára a felügyelet  Fotó: Bors

„Ledöbbentő diagnózist kaptunk”

Az énekesnő fájó szívvel gondol szülei elvesztésére, talán pont az a fajta gondoskodás maradt ki az életéből, amit most Icuka nénivel pótolhat.

– Anyukám a Csepel Áruházban stencilezett, majdnem biztos, hogy attól alakult ki a nyirokmirigy rákja. 

Állandóan köhögött, csak így vettük észre, hogy baj van. Elvittem orvoshoz, ahol ledöbbentő diagnózist kaptunk: tüdődaganatban szenved és három hónapot jósoltak neki. 

Végül a kezeléseknek köszönhetően 2,5 évvel meghosszabbították az életét. A kemoterápia idővel annyira legyengítette a szervezetét, hogy egy vírus következtében 66 évesen meghalt. Apukám 19 évvel élte túl. Sok idő telt el, de Icuka nénit gondozva minden nap eszembe jutnak – mondta meghatódva a Neoton Família egykori sztárja.

 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132049_auto_resized.jpg
origo.hu

Zalatnay Sarolta Magyar Péternek üzent: Tisztelje jobban az édesanyákat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27115_resized.jpg?avcount=1713293711
origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122197_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Üzentek az oroszok Zelenszkijnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127942_auto_resized.jpg
life.hu

Pázsit helyett, kavics nélkül: talajtakaró növények a kertben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135365_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Szoboszlai nem örülhet, szavaztak a Liverpool szurkolói, ki kell a kezdőcsapatba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713293711
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128012_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Schumacher Vanda végre elárulta, valójában, miből keresi a kenyerét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/9JxSysKcyK_5cXWw82kU6fjwl1FuqakCG2PX2phFk2I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjOGJjMGVjZjRmYjRiYWFhMjZiNjAzMDVhMzVhMGFm.jpg
Karrier

Majka Curtist másolja? Ezért szegődött az RTL-hez

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZhURTMsf4D0fQ_dDqCpNUjCb0P_OMJz-4tCsANwUAGg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M3YzEwNGVmZjRlYjQ2ODE5ZDFjMDQyZmU0NjRkY2Zl.jpg
Tünemény

„Végre eljött ez a pillanat, hogy a karunkban tarthatjuk a legkisebb fiunkat” – Szegedi Fecsóék megmutatták gyönyörű kisbabájukat – fotó