Húzós

Ázsia Expressz: Alekosz már a repülőn balhézott, exkluzív részletek az utazásról

Buster

Létrehozva: 2023.03.21.

Már most tisztán látszik, hogy eseménydús forgatás elé néz az Ázsia Expressz - Felfedezzük Amerikát stábja. Alekosz például már a Mexikóba vezető úton kiakadt…

Gyakorlatilag meg sem lepődtünk: Nagy Alekosz, aki kedvesével, és persze a többi játékossal éppen a Mexikó felé induló csatlakozásra várt Hollandiában, elmesélte a Ripostnak, hogyan kérte ki magának az odaúton tapasztaltakat. A mindig méltatlankodó görög ugyanis arról számolt be, hogy nagyon nem volt elégedett a pilótával, aki vezette a gépet.

Rékának egyetlen feladata lesz, masszírozni Alekosz testét Fotó: Nagy Alekosz

Alekosz kikészült a repülőn

Több nehézséggel kellett szembenéznem már most, pedig még csak pár órája indultunk el Budapestről.

 Küzdeném azzal, hogy a pilóta egy nő volt, ami előtt eleve értetlenül állok, hiszen egy nő, ne végezzen ilyen tipikusan férfimunkát. 

De ha már végez, akkor végezze rendesen, ne úgy, ahogyan ő tette – kezdte Alekosz, aki persze kifejtette, mi is volt a gond. – Egész úton tekergette, csavargatta a gombokat és variált összevissza. Tele volt vele a hócipőm! Nem értem, miért kellett bukdácsolni, fel-le hullámozni. Talán azt hitte, hogy ez nekünk tetszik? Hát nem tetszett és ezt leszállás után jeleztem is a légikisasszonyoknak – fakadt ki a híresség, aki a holland repülőtéren is méltatlankodott egy sort, miután megéhezett és rendelt magának egy hamburgert. 

Alekosz itt mérges, túlzónak érezte a 16 ezer forintos hamburger árat a holland reptéren  Fotó: Nagy Alekosz

Réka és én is megéheztünk az út első szakasza után. A reptér egyik büféjében kértünk egy-egy hamburgert, amiket ugyan el is kezdtek elkészíteni, de végül át se vettük, mert amikor kimondták az árát, leesett az állam. 

Már elnézést, de mi kerül tizenhatezer forintba egy sima burgeren?

– tette fel az egyébként jogos kérdést Alekosz, aki hozzátette, a mozgójárda tetszett neki a hatalmas légikikötőben, így azon több oda-vissza kört is megtett. A görög végül reményét fejezte ki, hogy a rájuk váró 12 órás repülőút eseménytelenül zajlik majd és elárulta, mivel szándékozik elütni ezt az időt. 

Réka feladata a masszázs lesz

– Hoztunk sakk készletet és a kedvesemmel végig játszani fogunk. Az út során ugyanis szeretném majd kihívni a helyieket, akikről az a hír járja, hogy kiváló játékosok. Inni nem fogok a gépen, mert egy úriember utazás alatt nem fogyaszt alkoholt, pláne, ha nem szívhat el mellé egy jó szivart – magyarázta a TV2 kalandreality-jének játékosa, majd kijelentette, nyerni megy Közép-Amerikába. – Mi nem elégszünk meg a második hellyel. Abszolút nyerni megyünk, számunkra más opció nem is létezik. Rengeteget edzettem az útra. Az utóbbi két hónapban heti hét napot töltöttem a konditeremben, hogy acélkossá tegyem a testem. Réka pedig minden este masszírozott és vakarászott. Az ő dolga egyébként a játék alatt is ez lesz. 

A feladatának hetven százalékát teszi  majd ki, hogy az én testemmel foglalkozzon, vagyis karban tartsa az óramű pontossággal beállított szerkezetet

– jelentette ki a játékos.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134809_auto_resized.jpg
origo.hu

Salma Hayek nem áll le a hatalmas mellei mutogatásával - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713420612
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132628_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137936_auto_resized.jpg
vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713420612
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713420612
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713420612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139789_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713420612
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/gVH20HaxVfHD_Rc6-7myUQuSWzhqf29tfzI0YJqrwj0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1YWVjYjdkNzEzNzRlMGM5ZTg2YjQ0OWJhN2VhODlk.jpg
Jótékonyság

„Ha tehetitek segítsetek” – Zimány Linda is segít 1,3 milliárdot összegyűjteni a súlyos beteg magyar kisfiú gyógykezelésére