Vége

Családalapítás előtt álltak, szakított a TV2 sztárja?

Létrehozva: 2023.05.31.

Hiába érezte az Exatlon sztárja, Szabó Franciska, hogy megtalálta élete szerelmét, és már a családalapítást tervezték. Úgy tűnik, véget ért a kapcsolata.

Több jel is arra utal, hogy véget ért Szabó Franciska kapcsolata. A cselgáncsozót a TV2 Exatlon című műsorának harmadik évadában ismerte meg az egész ország. Később Amerikába költözött, hogy megvalósította álmát és domina pankrátor legyen. A szerelem is rátalált, az amerikai Dominikkal már a családalapítást tervezték, de véget érhetett a nagy szerelem. 

Minden jel arra utal, hogy véget ért Szabó Franciska kapcsolata (Fotó: Bors)


Eltűntek a közös képek

Szabó Franciska novemberben még arról mesélt lapunknak, hogy boszorkánytrükköt is bevetett a párkeresésben.

Szinte az első mondattól annyira egymásra hangolódtunk, hogy már a találkozás előtt erős kötelék alakult ki közöttünk

- mesélte akkor az Exatlon sztárja. "Pár nap múlva elvitt vacsorázni és azóta már nincs is kérdés, egyforma az értékrendünk, a gondolkodásunk. Ő egy klasszikus férfi, udvarias, úgy kezel, mint egy királynőt. Mellette az erős férfi energiáim mellett végre a női energiáim is tombolnak. Dominik a legjobbkor jött az életembe és most olyan, mintha álmodnék! Nem a magunk hanem mind a ketten a másik boldogságának élünk és így pontosan ugyanazt kapjuk vissza, őrülten szerelmes vagyok! Már most arról beszélünk, hogy együtt akarjuk leélni az életünket és jöhet a családalapítás is lassan."

Azóta viszont eltűntek a boldogságot hirdető fotók - szúrta ki a Ripost.

Erotikus fotók

Szabó Franciska oldalán az is feltűnt, hogy több az erotikus fotó a posztjai között. Lehet, hogy Molnár Anikó sikerét is látva, de kedvet kapott a saját fizetős felnőtt tartalom gyártásához az OnlyFans-on. Franciska ugyanis hatalmas népszerűségnek örvend nem csak itthon, de már Amerikában is. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711691412
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711691412
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711691412
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...