Szabó Zsófiának kudarc volt ez az év, abbahagyhatja a bringázást

A magyar kerékpáros idényét betegségek és sérülések tarkították, jelenlegi csapata jövőre megszűnik, így kérdés, egyáltalán folytatja-e karrierjét.

Szabó Zsófia mögött nincs jó szezon. A magyar bringás sérülésekkel és betegségekkel küzdött, emiatt nem ért el kiemelkedő eredményeket 2022-ben. Az Andy Schleck-CP NVST-Immo Losch bringása elmondta, jelenlegi csapata jövőre megszűnik, így kérdőjeles a jövője.

„Nem volt valami jó évem – mondta a Csupasportnak Szabó Zsófia. – Múlt év decemberében volt egy műtétem, ami miatt később tudtam elkezdeni az alapozást, így februárban voltam először edzőtáborban. Kiesett néhány hét, amit meg is éreztem. Ahhoz képest nem kezdtem rosszul, az egyik legnépszerűbb belga országúti versenyen, a La Fléche Wallonne-on elindultam, és sikerült is végigmennem. Hatalmas élmény volt ott tekerni, remek hangulatot teremtett a sok szurkoló. Itt van a híres Mur de Huy nevű emelkedő, amelyre háromszor is fel kellett tekernem. Bár a verseny előtt gyomorproblémáim voltak, sikerült tisztesen helytállnom.”

Majd írta a szakdolgozatát, befejezte az egyetemet, így a versenyzés valamelyest háttérbe szorult. Ennek ellenére a záróvizsgája előtt egy héttel még Londonban elindult; Angliában nemcsak a versenyzés ment jól neki, egyáltalán nagy élmény volt a szigetországban tekernie. Ezek után elkapta a koronavírust, a betegség következtében pedig májmegnagyobbodása lett.

„Sajnos a sérüléseim, a betegségem és a tanulmányaim miatt nem voltak kimagasló eredményeim idén. A jelenlegi csapatom megszűnik, így erősen homályos a jövőm. Szeptember közepén kint voltam Belgiumban, néhány csapattal tárgyaltam a folytatásról, ám még semmi sem dőlt el.

Az viszont igen, hogy ha folytatom, vissza kell lépnem egyet, hogy aztán később újra feljebb jussak. Eddig kontinentális csapatban szerepeltem, most viszont klubcsapatokkal egyeztetek. Már ha sikerül megegyeznünk… Ha így lenne, 1.1-1.2 UCI-versenyeken indulhatnék, itt újra felépíthetném magam.”

Az év végéig szerződése van a luxemburgi Andy Schleck-CP NVST-Immo Losch csapatával, ám nagyon úgy néz ki, az év hátralévő részében már nem áll rajthoz az együttes színeiben.

„Októberben lenne lehetőségem versenyezni, ám nem vagyok jó formában, így nem sok értelmét látjuk, hogy bringára üljek. Ismét fel kell építenem magam, bár sokat gondolkodtam az utóbbi időben a jövőmről. Nagy kudarc ez az év, nehéz megemésztenem, hogy vissza kell lépnem egyet. Nem mindegy, hogy milyen klubcsapattal sikerül megegyeznem, ha nem tudnék ahhoz szerződni, amelyikhez vágyom, az is benne van a pakliban, hogy abbahagyom a bringázást” – tette hozzá.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.