Kilenc éve érkezett a Szegedhez Germán Tamás, aki akkor jól döntött

2022.05.18. 12:00

Megérte hűségesnek lenni

Kibírta könnyek nélkül a búcsút a Győr ellen a Szeged-Csanád GA NB II.-es labdarúgócsapatának kapitánya, Germán Tamás (35), aki a tervek szerint marad a klubnál, és egyelőre csak a kisfiaival futballozik majd.

Mádi József

Emlékezetes meccs 2019-ből. A Csákvár elleni stadionavatón három gólt szerzett Germán (elöl). Fotó: Kuklis István

Fotó: Kuklis István

– Határozott, 1000 százalékos a döntés a profi pályafutás befejezésével kapcsolatban?

– Igen. Ezt ki merem jelenteni. 

MÉG SEGÍTETT 

– A futballpályafutásnak is vége?

– Erre viszont nem mondom azt, hogy igen. Ha úgy adódik, alacsonyabb osztályban a barátok között akár újra szerelést húzok, de most az új feladataimra próbálok koncentrálni, és nem a futballpályán képzelem el a jövőmet. 

– Nehéz döntés volt?

– Annyira nem. Télen fordult meg először a fejemben, majd a szegedi vezetőkkel is átbeszéltük a dolgot. Éreztem, hogy nem tudok, nem is feltétlenül akarok már annyit beletenni, mint régen. Most az erőm teljében, egészségesen jobb abbahagyni, mint ha lekiabálnának a pályáról vagy ne adj isten jönne egy súlyos sérülés, ráadásul talán még tudtam is segíteni a csapatnak. Jobb és könnyebb így befejezni. 

– A család hogyan fogadta ezt a döntést?

– Felvázoltam nekik a jövőmet, és hogy szeretnék a futball mellett maradni, így tudták, hogy hasonló marad az életstílus, csak nem a gyepen, hanem azon kívül töltöm el az időmet. A nagyobbik fiam azért szomorú volt: azt hitte, hogy már vele sem futballozok többet, de megnyugtattam. 

– Mi történt 2013 nyarán?

– Nyíregyházán volt egy sérülésem, és az utolsó fél évben nem is nagyon játszottam, majd nem hosszabbították meg a szerződésemet. Megmondom őszintén, elég rosszul esett. Klub nélkül voltam, és ekkor jött Adem Kapic hívása. A sportigazgató kérte, üljünk le beszélgetni, nézzem meg a gyulai létesítményt, amely nekem kézenfekvő megoldás lehet, hiszen Gyulán születtem. Olyan hosszú távú projektet vázolt fel elém, amelyet akkor egy kicsit szkeptikusan fogadtam. Kilenc éve elég távolinak tűnt, amely most már kézzelfogható valóság Szegeden, így jól döntöttem. 

Játék a futball. A győri Fodor Ferenccel a legutóbbi bajnokin nevetni is volt erő. Fotó: Török János

– Ez a kilenc év a pályafutás legjelentősebb, legfontosabb része. Miért érezte azt, hogy maradni kell ennél a klubnál?

– Otthon voltam Gyulán, és ez szinte mindennél többet ért. A neveltetésem, az egész életem arról szólt, hogy senkit nem hagyok cserben, és hűséges vagyok. Persze, akadtak hullámvölgyek és -hegyek is ebben a kilencéves házasságban, és voltak megkereséseim más kluboktól, de nem volt olyan ok, amelyért igazán mozdultam volna. Inkább a hosszú távú célt, a jövőt tartottam szem előtt, és a döntés engem igazolt. Már az első szerződéshosszabbításnál szóba került, hogy maradjak, hogy visszaköltözünk Szegedre, hogy az már más kávéház lesz a stadionban sok néző előtt, és hogy legenda lehetek. Persze, amikor még az alapkövét sem rakták le a stadionnak, nehezen hittem el a jövőkép megvalósulását, de Kapic biztatott, hogy higgyek neki, ezek a dolgok megvalósulnak. 

– Hogyan élte meg a kiesést?

– Nem volt egyszerű… A 2017–18-as szezon végén úgy volt, ha nyerünk és a többi eredmény is úgy alakul, bennmaradhatunk. 41 ponttal estünk ki úgy, hogy tavasszal csak három vereségünk volt, ikszeltünk a két feljutóval, az MTK-val és a Kisvárdával is, de pechesek voltunk. Most pedig ennyi pont középmezőnyt ér az NB II.-ben... Nem volt kellemes a hazaút Csákvárról. 

– És a két feljutást?

– Az első visszajutás rögtön az első évem volt a csapatnál, és senki sem úgy állt hozzá, hogy a 2013-as kiesés után 2014 nyáron visszajutunk. Ám nagyon jó közösség kovácsolódott össze, és a Létavértes nem vállalta a másodosztályt, így legjobb másodikként kerültünk az NB II.-be. Kicsit az ölünkbe pottyant a lehetőség, de tettünk is érte. Jó szezon volt jó csapattal. Másodszor 2019 nyarán viszont már kötelező volt a visszajutás, de kilencpontos lemaradásunk is volt 2018 ősze végén. Az akkori edzőcsere helyrerakta a társaságot, és már egy fordulóval a vége előtt eldőlt, hogy feljutunk. Éppen Szegeden a SZEOL elleni szegedi 1–0-nál dőlt el, amelyen 11-esből én lőttem a győztes gólt a 85. percben. 

EMLÉKEZETES TRIPLA 
– Van-e olyan a pályafutásában, amelyre rámondható, hogy a legjobb meccse volt?

– Amíg élek, a 2019. szeptemberi stadionavatóra emlékezem: a Csákvár elleni mesterhármas különleges élmény. De biztos van másik is az ellenfél, a gól, a siker értéke miatt. Például a Szolnoktól sem edzőmeccsen, sem bajnokin nem kaptunk ki, amióta itt vagyok. Legutóbb azért voltak piros szerelésben, mert utoljára pirosban verték meg a Szegedet. Csak akkor még nem voltam Szeged-játékos. 

– Miről mesél majd a fiainak Szeged kapcsán?

– A nagyobbik sokra emlékezhet majd, a kisebbnek pedig megmaradnak a felvételek. Mivel nagy valószínűséggel itt maradok a klubnál, így könnyeb lesz megmutatni, ki is az apukájuk. 

– 2019-ig Gyulán volt a csapat, mégis közönségkedvenccé vált. Vajon miért?

– Azon én is sokat gondolkodtam, mi van, ha az elejétől Szegeden vagyok? Biztos, hogy másabb és pozitívabb lehetett volna a helyzetem, ám az, hogy két és fél év alapján is skandálják a nevemet a szurkolók, hatalmas elismerés. Ahogy a szegedi történet kezdődött a stadion­avatóval és a mesterhármassal, fontos mérföldkő volt, illetve a további gólok, a csapatkapitányi feladatok ellátása is sokat számított. 

GLADIÁTORHARC 
– Mennyit változott az NB II. kilenc év alatt?

– Nagyon sokat, és ezért hagytam abba. Gladiátorharc megy a pályán, hatalmas a küzdelem, elképesztő, mit tesznek bele a mai fiatalok a munkába, és milyen lehetőség van a kezükben, amely nekünk még nem volt. Sajnos sokan nem élnek ezzel. Régen azt mondták, a fiatalnak mennyivel többek kell edzeni, ma viszont ott tartunk, hogy az öregebbeknek kell még többet dolgozni. Egykor levezetni jöttek az NB I.-ből az NB II.-be az idősebbek, ma már ez elképzelhetetlen. 

– Teljes a pályafutása?

– 1200 fős kistelepülésről, Sarkadkeresztúrról eljutottam az NB I.-be, egy évet külföldön is játszottam, az ország egyik legnagyobb városának futballcsapatánál voltam csapatkapitány kilenc évig – lehetett volna több, de kevesebb is. Ezt adta az élet, nincs okom panaszra, köszönöm. 

– Kedvenc edzője?

– Nincs, de nem is lenne korrekt sorba állítani őket. Nagyjából mindenkivel kijöttem, és akivel megtaláltuk a közös hangot, mind engem választott kapitánynak. A mai napig az összes volt edzőmmel jó a kapcsolatom, beszélünk. Soha nem volt problémám velük. 

– Kibírta könnyek nélkül a búcsút?

– Igen, de lehet azért, mert nem szakadok el teljesen a klubtól. 

– Edzőként el tudja magát képzelni?

– Soha ne mondd azt, hogy soha, de én nem az a karakter vagyok, aki jó lenne edzőnek. Nem én leszek a Szeged-Csanád GA új trénere. Az a terv, hogy maradok az egyesületnél, de még nem tiszta, milyen pozíció­ban. 

– Nyíregyházáról jött, a Nyíregyháza az utolsó idei ellenfél. Ott lesz Balmazújvárosban vasárnap 18 órától?

– A kispadon igen. Ha a stáb számít rám, azonnal ugrok. De nekem annál több már nem kell, mint amit a Győr elleni meccsen kaptam búcsúként. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában