Forráskút szakemberének munkáját ismerték el Csongrád-Csanád megyéből

2022.05.18. 19:30

Gyurisné Kálmán Jolánt díjazták

Második alkalommal adták át a Steller Mária védőnői díjakat. A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom és a Nemzeti Népegészségügyi Központ által alapított elismerést húsz kiemelkedő szakmai munkát végző védőnő vehette át Budapesten. Csongrád-Csanád megyéből Gyurisné Kálmán Jolán, Forráskút védőnője kapta meg az elismerést.

A. T. J.

Rangos elismeréssel díjazták Gyurisné Kálmán Jolán munkásságát. Fotó: Kuklis István

 Nagyon meglepődtem, jólesett az elismerés 

– kezdte a beszélgetést Gyurisné Kálmán Jolán, Forráskút védőnője, amikor a közelmúltban átvett rangos elismeréséről kérdeztem. A Kopp Mária által 2009-ben alapított Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom, a Nemzeti Népegészségügyi Központ védőnői szakterületével együttműködve 2020-ban alapította a díjat, amelynek célja a területi védőnők kiemelkedő szakmai munkájának és elhivatottságának elismerése, különösen a 3 év alatti gyermekes családok támogatására tekintettel, valamint a társadalom figyelmének felhívása a védőnők áldozatos munkájára. 

A díjat minden évben, minden megyéből és a fővárosból egy-egy védőnő kapja. Ezt az elismerést vehette át a közelmúltban Gyurisné Kálmán Jolán, aki 30 éve van a pályán, 18 éve dolgozik Forráskúton. 

Az eseményen felszólaló Beneda Attila, a Miniszterelnökség családpolitikáért felelős helyettes államtitkára azt mondta, a védőnői hálózat szerves részét képezi a társadalomnak, amely nélkül nem is boldogulnának a családok. Müller Cecília országos tiszti főorvos kiemelte, a védőnői hálózat működése egyrészt hatósági munka és szolgáltatás, másrészt szolgálat is, ahol az empátia nélkülözhetetlen. 

 Egészségügyi szakközépiskolában végeztem, majd következett a főiskola, így lettem védőnő. Hamar megszerettem ezt a hivatást, mert ez egy igazán segítő szakma, ami ugyan sok kihívást is jelent, de a családokkal együttműködve rengeteg örömöt is nyújt 

– tette hozzá a forráskúti büszke díjazott. 

A névadó

A díj névadója Steller Mária (1898–1989) szülésznő, jogász, vezető védőnő, a gyermek­védelem úttörője Budapesten született. Az 1930-as évektől a falusi egészségvédelemmel, a védőnői hálózat megszervezésével foglalkozott. Előadásokat tartott a családok szociális helyzetéről, a védőnői munka, a higiénia fontosságáról. 1935-től az ENSZ elődjénél, a Nemzetek Szövetségénél dolgozott Genfben. 1940-től Magyarországon újra gyermek­védelmi területen dolgozott. 1948-ban elhagyni kényszerült hazáját, Rómába, majd az Egyesült Államokba költözött, de 1972-ben hazatért, Pomázon élt. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!