24 millió forintos támogatást kaptak a bölcsődére

2022.08.09. 08:40

Egy hónap múlva nyit a makói Mesebirodalom

Szabó Imre

Kuklics-Kis Erzsébet a nyitásra váró bölcsődében. Fotó: Szabó Imre

Egy alapítvány jóvoltából hamarosan magánbölcsőde és fejlesztőház nyílik Makón – az épület belülről már kész a gyerekek fogadására, kívülről még dolgoznak rajta. Szeptemberre tervezik az átadást, de augusztus végén nyílt napot is tartanak.

Az új intézmény a Vásárhelyi és a Gyóni Géza utca sarkán, egy egykori polgárházban fog működni. 

Én pályázatíróként és üzletfejlesztési tanácsadóként dolgozom, és egy facebook-csoportban találkoztunk azzal a hölggyel, aki bölcsődét akart nyitni – mesélte a kezdetekről Kuklics-Kis Erzsébet. A 24 fős bölcsőde megnyitásához egy munkahelyteremtő projekt részeként kaptak száz százalékos központi támogatást az Emberi Erőforrás támogatáskezelőtől, 24 millió forint értékben.

Kiderült: van rá igény 

Az épületet természetesen át kellett alakítani, fel kellett újítani. A Mesebirodalom bölcsőde a gyerekek nappali ellátását biztosítja, a fejlesztőház pedig igény szerinti fejlesztéseket nyújt majd, például mozgás- és beszédterápiát. Terveik szerint lesz lehetőség az orvosi konzultációra, és ez alapján fogják felkérni a szükséges szakembereket. 

Előzetesen végeztünk piacfelmérést, ez alapján derült ki, hogy a Makón működő bölcsődékbe hosszúak a várólisták, tehát lenne szükség továbbira is – mondta Kuklics-Kis Erzsébet. Természetesen a térség falvaiból is fogadnak bölcsiseket.

A Motyóbolt is segíteni fog 

A Délmagyarország olvasói egyébként emlékezhetnek rá, korábban lapunk is foglalkozott a témával, és mi is arra jutottunk, hogy elkelne még jó néhány bölcsődei férőhely a Maros-parti városban. Kuklics-Kis Erzsébet azt is elmondta, az üzemeltető a CsaNa Manó Alapítvány lesz, a szülőknek pedig térítési díjat kell fizetniük. Mint már megírtuk, a lapunkban egy hete bemutatott Motyóbolt nevű karitatív adománybolt bevétele is segíteni fogja a fenntartást. Az innen származó pénzből elsősorban programokat szerveznek majd, de akár felszerelési tárgyakat is vásárolhatnak. Emellett szeretnének mecénásokat is bevonni a munkába.

A molinó az utcáról már látható

Amikor a napokban az ingatlanban jártunk, azt láttuk, hogy az épületen már látható a bölcsőde molinója. A külső homlokzatot még festik, és az udvaron is van még hátra munka jócskán, belülről viszont készen áll a gyerekek fogadására: tágas, modern, hangulatos és jól felszerelt. A falakat kedves, valóban mesevilágot idéző festmények díszítik. A bölcsőde nyitását szeptemberre tervezik, nyílt napot pedig augusztus 27-én fognak tartani.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában