Vereség az Iváncsától

2022.08.14. 20:35

40 méterről lőtt gólt a Makó FC 500 néző előtt – VIDEÓ

A 30. perctől emberhátrányban játszott a Makó FC, amely 2–1-es vereséget szenvedett hazai környezetben a hibátlan Iváncsától a labdarúgó NB III. 3. fordulójában.

B.D.

Illusztráció: Sándor Judit

Rögtön a második percben veszélyes akciót vezetett az Iváncsa Makón, de Seres Bencének sikerült szögletre tisztáznia a labdát. A negyedik percben nagyjából 25 méterről eresztett meg egy lövést a hazai csapatból Nikics, a vendégkapus viszont hárított. A lüktető első húsz percben inkább a Makó tűnt veszélyesebbnek, azonban betalálnia nem sikerült a hazaiaknak.

A 30. percben Vladul készített le egy remek labdát Csányinak, de Varga Ádám védett. Kontrából ellépett az Iváncsa, a támadást pedig a makói Sirokmán a játékvezető szerint piros lapot érően állította meg. Kiállítás, illetve tizenegyes lett az ítélet, utóbbit azonban kihagyta a vendégek futballistája.

Ismét népes közönség látogatott ki a stadionba, akik közül többen hazai büntetőt reklamáltak a 33. minutumban. Egy szöglet után Vladul Stefan esett el a tizenhatoson belül, de néma maradt a játékvezető sípja.

A szünet előtt még sikerült gólra váltania emberelőnyét az Iváncsának, Salacz fejesgóljának köszönhetően 0–1-gyel mehettek pihenni a csapatok.

Makói szempontból tökéletesen indult a második félidő. A Vladul helyére beállt Juhász Jónás az oldalvonal mellől, nagyjából negyven méterről szerzett látványos gólt, amelyet ide kattintva nézhet meg. 

Sokáig viszont nem örülhettek a hazai szurkolók, ugyanis az 53. percben Salacz megszerezte önmaga és csapata második találatát, 1–2.

Nem meglepő módon a kiállítás után inkább az Iváncsa birtokolta többet a labdát. Mindeközben a második játékrészre Siha Zsolt cserékkel frissítette csapatát.

Rengeteget küzdött a hazai alakulat az egyenlítésért, de az olykor fáradtabbnak tűnő iváncsaiak előtt is adódtak veszélyes lehetőségek kontrákat követően. A szünet utáni gólváltást követően viszont már nem született újabb találat, a vendégek távoztak három ponttal Makóról. Ez azt jelenti, hogy a hagymavárosiak három ponttal a tabella 9. pozícióját foglalják el három meccset követően. 

Szerdán 17.30-tól a szintén hárompontos Balassagyarmat otthonában vizitál majd a Makó FC.

Siha Zsolt: – Magasabb színvonalú játékot vártam magunktól, a mérkőzés elején tompák voltunk. Sok helyzetet alakított ki az ellenfél, eddig ez nem volt ránk jellemző. Keressük az okokat, dolgozunk a hibáink kijavításán!

Makó FC–Iváncsa 1–2 (0–1)
Labdarúgás, NB III., Közép csoport, 3. forduló. Makó, 500 néző. Vezette: Fehérvári Patrik (Topálszki, Bán).
Makó FC: Ásós – Belanka, Sili (Frank, 61.), Seres, Popgeorgiev (Varga R., a szünetben), Csányi (Zámbori D., a szünetben), Vladul (Juhász J., a szünetben), Sirokmán, Pócs T., Nikics, Lévai (Rabecz, 73.). Edző: Siha Zsolt.
Iváncsa: Varga Á. – Nyul, Kercsó, Maka (Vallejos, 69.), Cseszneki, Horváth B. (Aradi, 78.), Salacz, Petrezselyem (Barta, 57.), Madarász, Fehér, Nyilas. Edző: Tóth András.
Gólszerzők: Juhász J. (48.), ill. Salacz (44., 53.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában