Brutális emelés

2022.09.28. 18:50

Számolgatnak az idősek, mennyivel kell többet fizetniük

Mélyen a zsebükbe kell, hogy nyúljanak a hódmezővásárhelyi nyugdíjas lakóparkban élők november 1-jétől. A múlt csütörtöki közgyűlésen brutálisan megemelték a képviselők a fizetendő díjakat.

Kovács Erika

A lakóparkban élők között sokaknak alacsony a nyugdíja. Nehezen gazdálkodják majd ki az emelt díjakat. Fotó: Kovács Erika

A havi négyzetméterenkénti bérleti díj 350 forintról 485 forintra nőtt, az ellátási díj havi 20 ezer helyett 26500 forint lesz novembertől. A belépéskor fizetendő egyszeri használatba vételi díj pedig a duplájára emelkedik.

A közgyűlésen elhangzott, a díjemelést a lakóparkot működtető HMSZ Nzrt. kezdeményezte, mert az első félévben a költségek emelkedése miatt a létesítmény 14 millió forintos veszteséget termelt.

A lakosok körében hatalmas a felháborodás és a kétségbeesés. Mindenki számol, hogy az amúgy is egyre drágábbá váló élet mellett a bérleti és az ellátási díj növekményét hogyan tudja kigazdálkodni a nyugdíjából.

Felháborítónak tartjuk, hogy nem tájékoztatott bennünket előre a lakópark vezetése. A lakók többsége egyébként még nem is találkozott az új részegység-vezetővel, aki korábban rendőr volt, majd vállalkozó 

– mondta az egyik lakó, Markó Erzsébet.

Itt idősek, betegek laknak, de nem vagyunk hülyék. Sokan felkaptuk a fejünket az emelés indoklására, hogy azért kezdeményezte a HMSZ Nzrt., mert az első félévben a költségek emelkedése miatt a létesítmény 14 millió forintos veszteséget termelt. Kíváncsi vagyok, hogy ugyan miből jött ez ki? Összeszámoltuk, idén például 10 lakást adtak el, amiért az emelés előtti összeggel is busás egyszeri használatba vételi díjat kaptak. Fizetjük a négyzetméterenkénti bérleti és a jelenleg még 20 ezer forintos ellátási díjat. Cserébe mit kapunk? Azt sem nagyon, amit a szerződésben rögzítettek, már gyógytornász sincs például. De meg lehet nézni az utakat, az elhanyagolt növényi felületeket és még sorolhatnám. Költöztek be úgy lakók idén, hogy saját kezűleg meszeltek ki, mert ezt sem tette meg a fenntartó. Többen vagyunk, akik szerint jobban járnánk, ha önálló lenne a lakópark

 – fogalmazott.

Markó Erzsébet arról is beszélt, hogy a bevételnövelést kezdhette volna a város azzal, hogy drágábban adják ki az ebédlőt lakodalmakra, születésnapi bulikra.

Míg máshol terembérleti díjat kérnek, itt székdíjat. A hangos, hajnalig tartó rendezvényeket pedig a lakóknak el kell viselniük. Arról sem mi tehetünk, hogy az elmúlt években nem emeltek a díjakat

 – említette meg a nyugdíjas lakóparkban élő asszony.

 


 


 


 


 


 


 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában