Szegedi hírek

2023.01.29. 12:01

Térdműtét szerda reggel

Varga Endre professzor híres ember. A szegedi traumatológiai klinika korábbi tanszékvezetőjének kiemelkedő szakmai tevékenységét Pro Sanitate-díjjal ismerték el év végén, oktatóként világszerte elismerik és tisztelik, emellett remek a humora. Azt viszont kevesen tudják róla, hogy a négy végtagom közül hármat már megműtött. A bal térdemet, amiről most szó lesz, kétszer is. Legutóbb éppen két hete, szerdán.

Arany T. János

A gyógyulás útján. A műtét után a szivárgó vért elvezető cső eltávolítása egy kellemetlen része a beavatkozásnak. Fotók: Arany T. János

Egy rendőr és egy újságíró fekszik egymás mellett a traumatológián. Ez lehetne egy vicc kezdete is, de nem az. Ismét három boldog napot tölthettem el a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Általános Orvostudományi Kar Traumatológia Klinikáján.

Az első találkozás

Varga Endre professzorral első alkalommal több mint húsz éve találkoztunk. Benéztem egy kanyart az 55-ös főúton Mórahalom előtt. A kocsi az árokba csapódott, a bal oldalára borulva csúszott még tovább egy kicsit. A bal kezem kivágódott az ablakon, majd a szántóföld és a kocsi közé szorulva kicsit összetört. A néhány csavar és a platinalemez azóta is bennem van. A következő találkozásunkra több mint egy évtizedet kellett várni.

A második műtét

Először a jobb térdemet kellett műteni porcleválás miatt, majd a balt, de azt kétszer. Ennyi térdműtét után már nem érik meglepetések az embert. Egyik ismerősöm azon viccelődött, hogy van aki az orrát műtteti folyamatosan (Michael Jackson), más meg a térdét. A műtét előkészületei már a szobában megkezdődnek. A professzor kora reggel beköszön, és egy filccel nagy nyilat rajzol a lábamra, megjelöli a műtétre váró végtagot. Innentől kezdve annak függvényében, hogy hanyadik az ember a műtőben, hirtelen felgyorsulnak az események. Első voltam, így hamarosan elindultunk az első emeletre.

Műtő előtt nagy a forgalom

A műtők előtt úgy torlódik össze a forgalom ezen a reggelen, mint csúcsidőben az utakon. Sorba érkeznek a betegek. A kiszolgáltatottság érzése ilyenkor a legerősebb, de tapasztalatból tudom, nem tart soká. A hatalmasra nagyított virág fotójával kidekorált műtő ismerős. Ketten sürgölődnek körülöttem, kedvesen az arcomba hajolnak, úgy mutatkoznak be. Ekkor már annyira izgulok és fázok, hogy remegni kezdek.

Borotválás, vénakanül és a lebegés

Először leborotválják a térdem környékét. Azon izgulok, nehogy túlságosan remegjek közben. A jobb kézfejembe gyorsan nyomnak egy perifériás vénakanült, amin keresztül hamarosan érkezik a boldogság. Először fájdalomcsillapítót kapok. Hirtelen jön a szédülés és a melegség. Ilyenkor sokan megijednek és bepánikolnak. Én nem. Én ekkor értem meg a világ összes drogfüggőjét, mert ez a semmiben lebegés, az öntudatlanság kapujában tébláboló létezés egyáltalán nem rossz. Olyan mintha egy nagyon nehéz és forró takaróval borítanák be az embert. Vagy mintha egy nagyon forró óceán mélyére süllyednék, ahol lélegezni is nehéz.

Michael Jackson altatója

Amikor ezzel megvagyunk, jöhet a Propofol, amiről mindig Michael Jackson jut eszembe. A súlyos álmatlansággal küzdő sztárnak ezt adagolta az orvosa, majd közben kiment telefonálni, Jackson pedig örökre elaludt. A Propofol eszméletlen állapotot, alvást idéz elő rendkívül gyorsan, másodpercek alatt. Ekkor megérkezik a mindent elborító sötétség. Amikor a laryngeális maszkot behelyezik a megfelelő helyre, már nem vagyok magamnál, messze járok.

A vicces ébredés

Az ébredés ennél sokkal viccesebb. Van aki ekkor is megijed, szakkifejezéssel térben és időben nem orientált. Ez az a rövid időszak, amikor a kedves beteg félig kábultan sok hülyeséget hord össze. Az első emlékem a műtét után, hogy engem ki kellett tolni a folyosóra, hogy az utánam következő szobatársamat vissza tudják tolni a szobába. Élénken emlékszem, hogy valami leesett és ő folyton azt kérdezi a nővértől, hogy segíthet-e valamiben. De igazából mozdulni sem tudott.

Móka-kacagás a gyógyulás útján

Innentől kezdve gyorsan a gyógyulás útjára léptünk, móka-kacagás volt a hátralévő időszak. Gyorsan érkezett egy gyógytornász, aki térdhajlító gépbe tette meggyötört lábunkat, ami folyamatos mozgással azt előzi meg, hogy lemerevedjen az ízület. Ez nem a legjobb rész, nem kellemes. Itt még nem volt őszinte a mosolyunk. A műtét után még a szövetnedvet, szivárgó vért elvezető csővel (drain) is együtt kellett élnünk, ami nehezítette és bonyolította is a mozgást. Ennek eltávolítása másnap, az egy pillanatig tartó éles, hirtelen fájdalom, az a pillanat, ami élénken él az emberben. Ezután viszont kezdődhet a gyógytorna, megtanulunk újra járni.

A sérült meniscus

A köznyelv porcleválásnak ismeri, az ízületben található porcgyűrűk (meniscusok) sérülését. A porcok a térdízületet ért trauma következtében elszakadhatnak vagy megsérülhetnek, a kor előrehaladtával és rendszeres igénybevétel mellett fokozatosan elhasználódhatnak. Abban az esetben, ha a sérülés porcleválással is jár, a levált darab mielőbbi eltávolítása javasolt, hogy elkerülhető legyen az ízületek végén található üvegporcok roncsolódása.

 

Klinikai zárójelentés

A műtétet LM anesztéziában végezzük, háton fekvő pozícióban, tounique vértelenség mellett. Alapos lemosást és izolálást követően az ízületet 50 ml fiziológiás sóoldattal feltöltjük. Az ízületet standard behatolási pontokon ejtett metszéseken keresztül vizes közegben áttekintjük. Medialis meniscus Al radier szakadásával szövődött AB lapszerinti szakadását észleljük, shaverrel ellátjuk. Keresztszalag ép. Lateralis meniscus ép. Alapos idegentest kontrollt követően a portokat 1 medialis drain behelyezését követően bőrvarrattal zárjuk. Vértelenség felengedését követően drainen jelentős vérzést nem észlelünk.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában