OTP Bank-Pick Szeged–Telekom Veszprém

2023.03.21. 16:41

Kézilabdaünnep a Pick Arénában: Buday Dániel elmondta, mire számít

Egy Szeged–Veszprém rangadót bármilyen sorozatban is rendeznek, mindig kiemelt figyelem övezi – fogalmazott lapunknak a játékosként mindkét csapatban megfordult Buday Dániel. Szerdán 18.45-től (élő: Sport1 Tv) a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában először találkozik a két gigász, az első felvonásra minden jegy elkelt a Pick Arénába.

Becsei Dávid

Minden jegy elkelt. Telt ház fogadja majd a csapatokat a Pick Arénában szerdán este.

Fotó: Kuklis István – archív

Kincstári optimizmus lenne bármelyik csapatot kikiáltani a mai mérkőzés, vagy akár a párharc esélyesének. A Telekom Veszprém az A csoport harmadik helyéről, az OTP Bank-Pick Szeged pedig a B csoport hatodik helyéről érkezik a szuperrangadóra. 

– Kevés ennél pikánsabb kézilabdaderbi létezik Európában. Éppen ezért kiemelt figyelmet fordít erre mindenki, különleges nap a naptárban, amikor a Szeged és a Veszprém egymással játszik – mondta Buday Dániel

 

Ami az esélyeket illeti, óvatosan úgy fogalmazott, a hazai közönség miatt ötvenegy százalékot inkább a Szegednek adna. 

– Jól indította a BL-idényt a Veszprém, de a csoportkör végére pici gödörbe került és azóta keresi önmagát. A Szegednél viszont pont fordítva érzem, rosszul kezdett, a végére viszont kezdett összeállni az a gépezet, ami a bajnoki címet eredményezte még júniusban. Emiatt talán a Pick lélektanilag jobb helyzetből várhatja a találkozót. Ezek miatt inkább a szegediekre tippelnék az első meccsen, de abban biztos vagyok, hogy a továbbjutást illetően semmi sem dől majd el – jegyezte meg lapunknak Buday, aki 2020 nyara óta Budaörs női csapatának vezetőedzője, jelenleg az NB I.-es tabellán a 10. helyet foglalják el. 

Buday Dániel a Moyra Budaörs Handball NB I.-es női kézilabdacsapatának vezetőedzőjeként dolgozik 2020 nyara óta.
Fotós: Makovics Kornél/MW

Továbbjutást befolyásoló tényező lehet, ha valamelyik oldalon az orvosi stáb „csodát művel” és a hiányzók közül bárki játékra jelentkezik. A Szegedből Bánhidi, Gaber és Mikler hiányzott, utóbbi visszatérésére viszont reális esély mutatkozik. A Veszprémből Jahja biztos nem játszik – a Kielcéből igazolt Rémili viszont igen –, térdműtét után rehabilitál, míg Cupara kézközépcsonttörés után.

– Az utóbbi időszakban sokat játszott a Szeged Bánhidi és Gaber nélkül. Rosta nagyon jól megoldotta a pótlásukat, de hosszabb távon, pláne ilyen hőfokú meccseken egyedül képtelenség betölteni az űrt. Mindenkitől kell egy pici a közösbe, egy ziccer értékesítése, egy jó blokk, egy labdaszerzés, egy nagy védés – jelentette ki. 

Mi az a különbség, ami akár továbbjutást is érhet? Erre úgy válaszolt Buday Dániel, a felgyorsult játék oda-visszavágós 120 percében akár tízgólos különbség is kevés lehet, de akár egy is soknak bizonyulhat. A lélektani határt viszont négy-ötnél gondolja. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában