Helyi közélet

2023.03.22. 11:45

Elhunyt Papós Zoltán, a szegedi vendéglátás kiemelkedő alakja

delmagyar.hu

Szeged. Legutóbb karácsony előtt találkoztunk, a halászléről volt szó mint mindig. Zoli egyik asztaltól szaladt a másikig, mint mindig. Intézett, telefonált, de a nagy rohanás közben mindig volt ránk néhány perce, vagy egy csipkelődő beszólása. Nemrég rosszul lett, kórházba került, a szívével volt gond. Ma érkezett a hír, hogy elhunyt. Emlékszem, amikor legutóbb leült közénk, arról panaszkodott, mennyire menne már nyugdíjba pihenni, de közben folymatosan a terveiről mesélt, a balástyai önkormányzattal közösen vezette volna az új önkormányzati konyhát. Mint fiatal kora óta egész pályafutása alatt, most is tele volt tervekkel és célokkal. Bármibe kezdett, hatalmas lelkesedéssel csinálta. 2020-ban a vajdasági Temerinben rendezett borversenyen dobogós lett a 2019-es Medinája úgy, hogy előtte soha nem foglalkozott szőlővel és borral. A Fehértói Halászcsárda és a Nemzetközi Tiszai Halfesztivál egyik legismertebb arca volt Frank Sándor mesterszakács mellett. A vendéglátás mellett korábban oktatott is. Emberileg és szakmailag is hatalmas veszteség Papós Zoltán halála.

Papós Zoltán 63 éves volt.


 

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában