Helyi gazdaság

2023.03.23. 16:40

Egyértelmű: nem jár végkielégítés Debreczeninek

A csanádpalotai képviselő-testület helyesen ítélte meg: a volt polgármesternek, Debreczeni Istvánnak nem jár végkielégítés, mert megbízatása a testület önfeloszlatásával szűnt meg. Ez derült ki, amikor a kormányhivatalnál általánosságban érdeklődtünk, ilyen esetekben mi is a jogi helyzet.

Szabó Imre

– A polgármestert abban az esetben illeti meg végkielégítés, ha legalább két évig betöltötte a tisztségét és a megbízatása új polgármester-választással, vagy lemondással szűnt meg. Ha tehát egy polgármester tisztsége a képviselő-testület feloszlása miatt szűnik meg, akkor nem jár végkielégítés – ez a lényege annak a tájékoztatásnak, amelyet a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal sajtószolgálata küldött lapunknak általánosságban a csanádpalotaihoz hasonló helyzetekről.

Mint nemrégiben megírtuk, két és fél hónappal a távozása után megpróbált az önkormányzattól végkielégítést kérni Csanádpalota volt polgármestere, az időközi választáson megbukott Debreczeni István. Ennek összege bruttó 2,5 millió forint lett volna. A kérelmet a képviselők meg sem tárgyalták, hiszen a jegyző nyomban észrevette, hogy teljesítése törvénybe ütköző lenne. Debreczeni – akit a Délmagyarország ugyancsak megkeresett – ezzel szemben azt állította, álláspontja szerint igenis jár neki az összeg, és azért kész bírósághoz is fordulni.

Ez utóbbiról jobb, ha letesz, ez esetben ugyanis nem csak hogy végkielégítést nem kap, de vesztesként még a perköltséget is fizetheti. A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.) 225/D. § (1) bekezdése alapján ugyanis a polgármestert két feltétel együttes fennállása esetén illeti meg végkielégítés: ha e tisztségét legalább két évig betöltötte és foglalkoztatási jogviszonya a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (Mötv.) 69. § (1) bekezdés a) vagy f) pontja alapján, azaz az új polgármester megválasztásával vagy a tisztségről történő lemondással szűnt meg. Debreczeni esetében az első feltétel megáll, a második azonban nem. Az Mötv. 69. § (1) bekezdése ráadásul a g) pontjában külön nevesíti azt az esetet, amikor a polgármester tisztsége a képviselő-testület feloszlásának kimondását követően új polgármester megválasztásával szűnik meg. 

Mindezekből egyértelmű, hogy a volt palotai polgármesternek nem jár a végkielégítés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában