Helyi kék hírek

2023.03.30. 12:35

Halálos kamionos baleset az M5-ösön, a hatalmas ütközéstől még a szállított betonrúd is előre csúszott - Fotók

Egy személy életét vesztette, amikor két kamion és egy kisbusz ütközött össze az M5-ös autópályán Lajosmizse határában.

delmagyar.hu

A bolgár rendszámú kamion Budapest felé haladt, amikor - útmunkák miatt -  a feltorlódott kocsisor végén megállt.  A mögötte érkező román kamion vezetője ezt későn vette észre és belehajtott az előtte már álló kamionba, közben még egy kisbusszal is összeütközött. A román kamion betonrúd szállítmánya a nagy ütközéstől előre csúszott és leszakította a jármű fülkéjét, vezetője pedig beszorult. Információnk szerint őt egy katona szabadította ki a roncsok közül, majd a mentők a 60 év körüli sofőrt hosszasan próbálták újraéleszteni, de ez vezetett eredményre, ő a helyszínen belehalt sérüléseibe. A bolgár kamionos és a szerb kisbuszban ülő négy ember nem sérült meg. A baleset miatt több kilométeres kocsisor torlódott fel. Itt a helyszínelést még be sem fejezték, amikor pár kilométerrel arrébb három kamion ütközött, úgy tudjuk, hogy ott az utolsó kamion vezetője beszorult a fülkébe. Emiatt ismét teljesen lezárták az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalát, most már Lajosmizse és Kecskemét között.

Pár napja ettől a balesettől mintegy 300 méterre, három kamion ütközött össze az útmunkák miatt feltorlódott kocsisorban, ott az utolsó kamionost a tűzoltók feszítővágóval szabadították ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában