A Tiszántúl szellemi központjába gurult a vásárhelyi csapat

2023.05.29. 15:40

Emlékezetes útra vállalkoztak a gimnazisták

Négy nap alatt 220 kilométert kerékpározott a vásárhelyi Bethlen-gimnázium csapata. A fizikai határaikat feszegető túrán nem remélem élményekkel gazdagodtak.

Tábori Szilvia

Fotó: BGRG

Szavakkal nehezen kifejezhető élményekkel gazdagodtak a Bethlen Gábor Református Gimnázium diákjai és kísérőik azon a 220 kilométeren, amelyet kerékpáron tettek meg Hódmezővásárhelytől egészen Debrecenig. Az iskola idén ünnepli fennállásának 300. évfordulóját, ez a kerek szám sokféleképpen kísérte őket útjukon. Az egyik állomáson a szintén tricentenáriumát ünneplő füzesgyarmati református gyülekezetében ritkán tapasztalt szeretettel fogadták őket vendéglátóik. Fáradtságos útjukon egy szintén három évszázados fa körül pihentek meg. Kádárné Zsoldos Edit igazgatóhelyettes, egyik kísérőjük elmondta, hogy a személyes élmények, a közös tapasztalat úgy érzi nem csupán egymáshoz hozta közelebb a csapat tagjait, a tricentenáriumi tanév tartalma, üzenete is megfoghatóbbá vált számukra.

Meglátogatták egyebek mellett a Kondorosi evangélikus templomot, a gyomaendrődi Kner nyomdát, az ugrai iskolai emlékhelyet. A rengeteg megtett kilométeren érintették Kőrösladányt, áttekertek Szeghalmon, megmásztak templomtornyot és termálfürdőben is időztek. A hétköznapi kihívásoktól merőben eltérő tapasztalatok és élethelyzetek összekovácsolták a csapatot. Abban pedig mind egyetértettek, hogy egyértelműen fizikai határaikat feszegették. 

– Felemelő ön- és társismeret volt az együtt töltött néhány nap – fogalmazott Kádárné Zsoldos Edit. Véleménye szerint egyikük sem számított erre. Büszkeség tölti el ugyanakkor, ha visszagondol az iskolájuk 300 éves évfordulójához köthető túra résztvevőire. Kitartásuk, összetartásuk és segítőkész emberi magatartásuk úgy véli, példaértékű. Örömmel tölti el, hogy velük tartott az olykor nehéznek tűnő kiránduláson.

Szabó Leventében és Kovács Flórában utólag az fogalmazódott meg: a látnivalókon túl is fontosabbá vált, hogy jó érzés volt egymás társaságában lenniük. Az iskolai hétköznapokon kívüli helyzetekben jobban megismerték egymást, diáktársaikat csakúgy, mint az őket kísérő tanáraikat. A fizikai fáradtság, olykor erőn felülinek érzett teljesítményük pedig segít átértékelni a hétköznapi örömöket és kihívásokat.

A diákokat útjukon kísérték továbbá Kovács Márk, Csorba Linda Ildikó, Szabó Ildikó, Nyári József, Hódiné Földesi Sára pedagógusok, valamint Elek András az ótemplomi gyülekezet képviseletében.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában