Egy gól döntött a vármegyei II. osztály rangadóján

2023.06.04. 20:32

Bajnok az Ásotthalom

Csongrád-Csanád vármegyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságan Szilágyi Ádám gólja révén az Ásotthalom legyőzte a Bordányt, így nemcsak feljutott, de mindezt bajnokként is teheti.

M. J.

A forráskúti csapat magabiztosan győzött Ruzsán.

Fotó: Tóth zsolt

Hazai pályán fogadta az éllovas Ásotthalom az akkor még második Bordányt, és Szilágyi Ádám 36. percben szerzett góljával legyőzte, így bajnokként ünnepelheti Hevesi Tamás együttese a vármegyei I. osztályba feljutását.

A Makóra nem várt könnyű feladat Sándorfalván, ám ehhez képest már a 27. percben két gólos előnyben voltak a Maros-partiak, és ugyan a hazaiak szépítettek, a végén érkezett a mindent eldöntő találat. A Makó így előrelépett a második helyre, és jó eséllyel pályázik a második feljutó helyre.

Igazán érdekesen alakult az Apátfalva és a St. Mihály párharca, hiszen a hazaiak egészen a hajráig vezettek, ám akkor a szentmihályiak a 77. percben egyenlítettek, majd a 90. percben a győztes találatot is megszerezték.

Hátrányból fordított Székkutason a Mindszent is, bár itt nem kellett várni a meccs végéig a vendégeknek az előny megszerzéséhez.

A vármegyei III. osztályban több rangadót is rendeztek, ezek közül érdemes kiemelni a Baks csanádpalotai és a Zsombó földeáki győzelmét.

Eredmények, Csongrád-Csanád vármegyei II. osztály, 29. forduló: Apáfalva–St. Mihály 2–3, gólszerzők: Karsai G. (4.), Szalkai G. (56.), ill. Fábián-Saleh (18.), Baján (77.), Belaidi (90.). Székkutas–Mindszent 1–3, gsz.: Domján M. (13.), ill. Hortobágyi (35.), Rakozov (62.), Friedl (83.). Sándorfalva–Makó 1–3, gsz.: Gulyás (83), ill. Bakos T. (17.), Dancsó B. (27.), Kardos Á. (89.). Tömörkény–Csongrád 3–2, gsz.: Szeri M. (28.), Burka (41.), Boldog G. (85.), ill. Borda (46.), Kanász-Nagy (62.). Ásotthalom–Bordány 1–0, gsz.: Szilágyi Á. (36.). Csengele–Mártély 3–1, gsz.: Novák B. (21., 11-esből, 82.), Kovács E. (68.), ill. Nagy N. (55.).

Vármegyei III. osztály, 29. forduló: Sándorfalva II.–Öttömös 6–1, gsz.: Tóth T. (7.), Kovács L. (55.), Havasi (59.), Szűcs J. (68.), Gulyás G. (83., 11-esből, 85.), ill. Kazi Cs. (31.). Ruzsa–Forráskút 0–3, gsz: K. Tóth (2), Berta M. ContiTech-Csanádpalota–Baks 1–4, gsz.: Németh Z. (57.), ill. Mihály R. (5., 22., 80.), Csáki Z. (83.). Szőreg-DSC II.–Röszke 2–4, gsz.: Demirci (6., 62.), ill. Tanács A. (26.), Tanács R. (40.), Ördögh Á. (45+1.), Mulati D. (79.). Földeák–Zsombó 2–3, gsz.: Bálint M. (6.), Juhász S. (51., esből), ill. Mihálffy Zs. (14.), Mocsári Gy. (22.), Kádár-Németh Á. (88.). Bordány II.–Makó II.-Duocor-Givaudan 4–1, gsz.: Márton Á. (3., 30.), Nyári L. (24.), Farkas Gy. (31.), ill. Kővágó B. (8.). Algyő II.–Pusztamérges 2–1, gsz.: Belovai (22.), Podonyi (82.), ill Masa B. (73.).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában