Akarat, motiváció és elszántság

2023.06.08. 16:13

Ezt várják Szeged ismert emberei a Pick–Veszprém pénteki aranycsatától

Mindkét csapatnak feltett szándéka, hogy pezsgővel locsolja fel a Pick Arénát pénteken késő este, miután megnyerte a 20.30-kor (élő: M4 Sport, delmagyar.hu) kezdődő mérkőzést, azzal együtt pedig a bajnoki címet. Annak jártunk utána a kézilabdát szerető, Szegedhez és a csapathoz ezer szállal kötődő ismert embereknél, hogy ők mit várnak a mindent eldöntő bajnoki döntőtől.

B.D., M.J., V.P.

Mentálisan a topon kell lenni. A hétméteresek végrehajtásához tiszta fejre lesz szüksége Alexandre Blonznak.

Fotó: Karnok Csaba

Ez lesz a harmincötödik kézilabda-mérkőzése az OTP Bank-Pick Szegednek a Pick Arénában. Ennél pikánsabb, kiélezettebb, izgalmasabb és mindennél jobban várt mérkőzéssel nem is zárulhatna a 2022–2023-as szezon. Miután az egyik fél második győzelméig tartó párharc 1–1-re áll, a Szeged és a Telekom Veszprém is hatvan percre van attól, amiért az egész idényben küzdött. 

A döntő első két mérkőzését eddig mindig az a csapat nyerte meg, amely hazai környezetben játszhatott. 

Fókuszban a védekezés 

– Az látszódott ezeken a meccseken, hogy hol húzzák meg a védelmek keménységének a szintjét, és döntő, melyik csapat kapusa vagy kapusai tudnak jobban beleszólni a játékba. A puhaságot egyik fél sem tudta elviselni, a kétperces kiállításokat viszont igen – kezdte visszaemlékezését Skaliczki László, aki vezetőedzőként ünnepelt már bajnoki címet a Szegeddel.

Karnok Csaba
Skaliczki László szerint a Pick Szegednek a közönsége lehet az aduász a péntek esti mindent eldöntő mérkőzésen.
Fotó: Karnok Csaba

 

A mesteredző úgy fogalmazott lapunknak, a Pick kombinatívabban, a Veszprém pedig gyorsabban kézilabdázott eddig a fináléban. Az első meccsen Bombac remekelt, a másodikon viszont készült a veszprémi védelem a szlovén irányítóra, az átlövők hatástalanításával próbáltak gátat szabni az ő jó teljesítményének. 

– A három balkezesnek hála a veszprémi támadások iránya megváltozott, ami nehézséget okozott a szegedi védelemnek, pláne a meglepően jól teljesítő Ilics Zoran. A beállókra kevesebb figyelmet fordítottak Ligetváriék, döntőnek viszont az bizonyult, hogy támadásban többet hibázott a címvédő – tette hozzá a 68 esztendős tréner, aki jelenleg a Csurgói KK szakmai stábjában dolgozik. 

A Veszprém hétfői sikerében nagy szerepet játszott, hogy Momir Ilics vezetőedző a három balkezes játékossal támadásban meg tudta lepni a Szegedet.

– Nem gondolom, hogy bármelyik csapatban lenne még annyi tartalék, hogy bármivel meglepetést okozzon a másiknak. Ilyen volt az első meccsen Mackovsek átlövőjátéka, a másodikon Bodóé, amivel a 2018-as bajnoki formáját idézte, de a második játékrészre elapadt a jó teljesítménye. Két dolog dönthet az aranyéremről: ki dolgozza fel jobban a mentális terheket, illetve melyik csapat adja meg jó védekezésével azt a lehetőséget, hogy esetleg támadásban beleférjen egy-két hiba, vagy éppen kihagyott hétméteres. Az aduász pedig hazai szempontból a közönség lehet – vette végig Skaliczki. 

Telt ház lesz 

Az „aduászt” pedig könnyedén előhúzhatja az OTP Bank-Pick Szeged, ugyanis csütörtökön kora délután már kevesebb, mint harminc darab elérhető belépő kereste gazdáját az online értékesítőfelületen. 

Az egykori BEK-győztes vízilabdázó, a Szegedi VE korábbi vezetőedzője, Szabó Zoltán egyetlen tanácsot fogalmazott meg. Mindenki szurkoljon amennyire tud, a többi csapaton múlik. 

– Az eddigi bajnoki címeket Veszprémben kellett megnyernünk, ennek viszont most az a különlegessége, hogy itthon tehetjük meg. Elképesztően várom már a kezdő sípszót, bízom a sikerünkben. Ha szigorúan amatőr szakmázni szeretnék, akkor a kapusok dönthetnek, mert tartást adhatnak a védelemnek, ami mindennél fontosabb. Fontos, hogy lesz-e valakinél lelki plusz, mert ahhoz túl jól ismerik egymást a csapatok, hogy váratlant húzzanak. Itt már csak az akarat, a motiváció és az elszántság számít – fogalmazott az egykori kiváló vízilabdázó, akit napjainkban a legtöbbször szakkommentátorként hallhatunk szeretett sportágában az M4 Sport televízióban.

Ha valakinél lesz lelki plusz, az aranyérmet érhet Szabó Zoltán szerint.
Fotó: Mirkó István/MW

Arra, hogy milyen mérkőzésre számít, úgy fogalmazott, az olyan találkozókat szereti, amelyek edzéseken nem modellezhetőek le. 

– Szeretem, amikor egy csapat vagy egy játékosa olyan szintre jut el, és annyira jól teljesít, amire szakmailag nem lehet felkészülni, de képesek valahonnan mégis előhozni. Én ezeket keresem és ezeket szeretem megélni, remélem, ezt most a Pick Szeged szolgáltatja majd – tekintett a pénteki esti jövőbe pozitívan. 

A közösségi médiát böngészve nem túlzás azt állítani, egész Csongrád-Csanád a meccs lázában ég. 

 

Karnok Csaba
Petrovics Kálmán, az MVM Szegedi Vízisport Egyesület klubigazgatója.
Fotó: Karnok Csaba

–Nyilvánvaló szegedi győzelmet várok, mást nem is tudok elképzelni a döntő harmadik mérkőzésén – kezdte érdeklődésünkre Petrovics Kálmán, az MVM Szegedi Vízisport Egyesület klubigazgatója. – Itt lesz a fiam, sőt az ötéves unokám is, utóbbi először jön majd egy ilyen rangos kézilabdameccsre. Ők is a helyszínen szurkolnak majd, kíváncsi vagyok, hogyan bírja majd a kisgyerek azt a hatalmas hangzavart, amelyet a kék tábor produkál. Az első meccs szegedi játéka tetszett, de nyilván amely meccsek győzelemmel végződnek, azok tetszenek. Nem értek a kézilabdához, így nem tudom megítélni, mi volt a különbség a két meccsen és mi vezetett először a Szeged hat-, majd a Veszprém hétgólos sikeréhez, sokkal inkább érzelmileg közelítek mindig az összecsapásokhoz – vélekedett. 

A hétvégén a Maty-éren rendezik a hosszútávúszók országos bajnokságát, amely előtt az olimpiai negyedik helyezett Olasz Anna is kilátogat a Pick Arénába. 

Őt is motiválná a siker 

Olasz Anna erőt merítene abból, ha a Pick Szeged ünnepelhetne bajnoki címet.
Fotó: Török János

– Amikor lehetőségem van rá, és Szegeden vagyok, akkor élőben szurkolok, ez most is így lesz, szeretem a Pick-meccsek hangulatát. Természetesen győzelmet várok, nagyon jó lenne, ha itthon ünnepelhetnének a srácok, ez nekem is nagy motiváció lenne a szombati országos bajnokságra. A veszprémi Rasovszky Kristóffal mindig húzzuk egymást, most is várjuk, hogy alakul a pénteki mérkőzés. A múlt hét pénteki meccsnek is jó hangulata volt, akkor is kint voltam, a hétfői találkozót a tévéből követtem. Sajnáltam, hogy így alakult, de valahol számítottam rá, hogy lesz még egy mérkőzés – mondta az úszónő. 

Ha pedig valaki tudja, milyen egy több győzelemig tartó döntő aranycsatájában pályára lépni, az Kiss Zsolt, korábbi magyar bajnok kosárlabdázó, a Naturtex-SZTE-Szedeák utánpótlás szakmai vezetője.

Kiss Zsoltnak kosárlabdázóként van tapasztalata ilyen meccsekről.
Fotó: Kuklis István

– Ezek az igazán nagy mérkőzések, ennél izgalmasabban nem is alakulhatott volna ez a döntő. Mindkét csapat hazai pályán magabiztosan nyert, ebből is látszik, valóban van előnye a hazai pályának. Volt szerencsém játszani ötödik, döntő mérkőzést egy párharcban karrierem során. Mindenképpen felfokozott a hangulat ilyenkor, biztos vagyok benne, hogy ez a meccs is ilyen lesz. Most is azt mondom, hogy a hazai pálya döntő faktor lesz. Nagyon közel van egymáshoz a két társaság, biztos vagyok benne, hogy számít majd a higgadtság és a koncentráció a legnehezebb pillanatokban. A Pick egy megfelelően rutinos csapat, nem rettennek meg az ilyen kihívásoktól, egy kiélezett, jó mérkőzést várok – jelentette ki.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában