Szegedi hírek

2023.06.10. 13:46

Az örömökért és a szenvedésért is hálát mondott Istennek- Galéria

Papi pályájának emlékképeit osztotta meg népes hallgatóságával Gyulay Endre rubinmiséjének prédikációjában. A Szeged-Csanádi Egyházmegye nyugalmazott püspöke szombaton a dómban adott hálát hetvenéves szolgálatáért.

Koós Kata

Fotó: Gémes Sándor

Zsúfolásig telt a szegedi dóm szombaton délelőtt. Rengeteg hívő érkezett, hogy Gyulay Endrével együtt mondjon hálát a nyugalmazott püspök hetvenéves papi szolgálatáért. A rubinmise elején Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök köszöntötte elődjét, és tolmácsolta neki Ferenc pápa áldását. 

A prédikációban Gyulay Endre papi pályájának emlékképeit osztotta meg népes hallgatóságával, hangsúlyozván, hogy élete minden állomásában látja az isteni gondviselés közreműködését. Elmondta, gimnazistaként egy úrnapi körmeneten hallotta meg először az Isten szolgálatára buzdító kérdést: „mi lenne, ha te vinnéd?”. Hét évtizeddel ezelőtt, 1953. június 7-én mondott végleges igent a hívó szóra, amely kapcsán úgy fogalmazott, ez a mondat a mai napig él benne, és semmi nem tudta kiirtani.  

Pedig megpróbáltatásból akadt bőven a rendszerváltás előtti évtizedekben. Szeminaristaként megélte, hogy reverendája láttán nagyot köptek, később papi fogadalmának szövegét az ÁVO forgatta ki, és börtönnel is fenyegették.

Ha egyszer hivatást kapott az ember, akkor akármerről fúj a szél, nem a szél irányába kell menni

 – hangsúlyozta Gyulay Endre. 

Felidézett egy-egy emléket plébánosi éveiből is, a Röszkén, Ásotthalmon, Gyulán, Domaszéken, Mezőhegyesen, Rókuson töltött időszakokból. Hol a tanításért, hol a betlehemezésért, a kórusért, a család- és beteglátogatásokért, megint más helyszín kapcsán a lelki gyakorlatokért adott hálát.

Elmondta azt is, püspökként is mindig két dolog lebegett a szeme előtt. Egyrészt, hogy mit üzen Isten, másrészt, hogy mi a dolga. 

Prédikációja végén hálaadó imát mondott, amelyben megköszönte a Jóistennek mindazt, amit adott és amit elvett tőle, amit az Úr segítségével megtehetett, amit Isten megakadályozott. Hálát mondott többek között az örömökért és a szenvedésért, a békés órákért, a bocsánatért, a szép emberi kapcsolatokért, a halála időpontjáért és módjáért, valamint a helyért, amelyet előkészített számára a Jóisten. 

A hívek hosszas tapssal méltatták a nyugalmazott püspök beszédét.

A szentmise után a templomból kivonuló híveket vízzel, péksüteménnyel és emlékkártyával ajándékozták meg a kapuknál. A kártyán Gyulay Endre hálaadása és kérése volt olvasható. Arra biztatta a résztvevőket, hogy naponta imádkozzanak a papokért és az új papi hivatásokért.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában