Vádemelés

2022.05.23. 16:00

Gépjárművekből és garázsokból tulajdonított el különféle értékeket egy férfi Dunaújvárosban

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség folytatólagosan kisebb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és további bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki 2020. nyarán garázsokból, gépjárművekből tulajdonított el értékeket.

Fejér Megyei Főügyészség

Fotó: Shutterstock

A vádirat szerint a férfi 2019. májusa és 2020. júliusa között legális jövedelemmel, munkahellyel nem rendelkezett, magát bűncselekmények elkövetéséből tartotta fenn úgy, hogy az eltulajdonított tárgyak értékesítésével jutott jövedelemhez. 

A vádlott társával 8 ingatlanból, garázsból, illetve gépjárművekből tulajdonított el, illetve kísérelt meg eltulajdonítani különböző ott talált értékeket, így laptopot, televíziót, szerszámokat, barkácsgépeket. Az ingatlanokba lakatlevágással, a garázsokba ajtófelfeszítéssel, a gépjárművekbe az ajtóra való rárúgással jutottak be. A dolgok egy részét a helyszín közelében összekészítve hagyták, amelyet a nyomozó hatóság megtalált és lefoglalt, így az esetek többségében a lopással okozott kár megtérült. 

Az ügyészség vádiratában a férfival szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását, valamint a sértettek által előterjesztett polgári jogi igények elbírálását indítványozta. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában