Fejér megyei kupa

2022.08.09. 20:02

Fordulatos mérkőzések, és meglepetések

Szombaton és vasárnap rendezték a Fejér megyei kupa első fordulóját, ahol a városkörnyéki együttesek is megmérettették magukat. Az őszi bajnokság rajtja előtt igen jó csatákat láthattunk, köztük több meglepetéseredménnyel. A mérkőzések hangulatára a baráti viszony volt a jellemző, például Nagyvenyimen és Mezőfalván is közös vacsorával zárták a felek a napot.

Horváth László

A kék mezes Előszállás Mezőfalván kétgólos hátrányból jött fel a hajrára, de végül a hazaiak örülhettek Fotók: Horváth László

A harmadosztályú Rácalmás erős ellenfelet kapott, a második vonal második helyezettjét, a Baracsot. A papírforma be is igazolódott, mert a második játékrészben teljesen egyértelművé vált az osztálykülönbség. 
Rácalmás – Baracs 1–4 (0–2) 
Rácalmás: Farkas – Molnár, Domak, Juhos (Kovács 46.), Pásztor, Balogh (Hatvany 55.), Suplicz, Bartók, Németh (Hornyák 7.), Szeitz, Illés. 
Baracs: Vaszócsik – Áldott (Princes 75.), Hepp, Prókai, Deli, Balogh (Fejes 82.), Kiss, Tömöri (Mészáros 62.), Huber, Nagy Dániel, Nagy Damján (Somodi 46.). 
Kiállítva: Bartók (37.). 
Gólszerző: Illés (58.), illetve Prókai (28.), Tömöri (32.), Huber (55.), Somodi (90.). 

Rácalmáson érvényesítette a papírformát a Baracs Huber Balázzsal

Fehérvári József baracsi elnök: – Az eredmény ellenére idény eleji formát mutatott a csapat, mert még csak ez volt a második meccsünk. Ráadásul eléggé felforgatott csapatrenddel játszottunk, mivel sokan sérülés miatt maradtak távol. Gyakorlatilag a gerincet alkotó rész hiányzott. Megyünk tovább, amíg csak bírjuk. 
Szintén a papírforma érvényesült Nagyvenyimen a Kulcs elleni mérkőzésen. A szünet előtt kétgólos előnyre tett szert a hazai csapat, majd sok nagyvenyimi helyzettel tarkított időszak következett, de a vendégek hősiesen állták a rohamokat. A 73. perctől azonban már elfáradt a Kulcs és további három találattal gazdagodott Gászler Ferenc legénysége. 
Nagyvenyim – Kulcs 5–0 (2–0) 
Nagyvenyim: Németh – Kovács, Ferencz, Wadolowski (Nagy 46.), Szabó (Kürti 46.), Pinczés (Kovács 39.), Jákli, Somogyi (Fodor 65.), Szabó (Fehér 65.), Eszes, Török. 
Kulcs: Murvai – Kozma (Zsigmond 62.), Gallai, Németh, Godó, Ócsai (Seres 77.), Völcsei, Cserkuti (Mácsfalvi 66.), Molnár, Horváth (Plézer 66.), Balla. 
Gólszerző: Jákli (21., 31.), Fehér (73), Nagy (79., 83.). 

A narancs mezes Nagyvenyim teljesen új gárdával jutott tovább


Gászler Ferenc edző Nagyvenyim: – Nagyon átalakult együttessel léptünk pályára. Sok a fiatal és tizenöt új focista is érkezett a nyár folyamán. Sok játékos még egymás nevét sem tudta igazán, így ennek tükrében kiváló az eredmény. Végig uraltuk a mérkőzést, és a vendégeinkkel közös vacsorával, jó hangulatban fejeztük be a napot. 
A harmadik vonalbeli Bes­nyő és az Adony összecsapáson a Duna mentiek majdnem az utolsó percig vezettek, de egy véleményes büntetővel mégis az alacsonyabb osztályú Besnyő juthatott tovább döntetlenjével. 
Besnyő – Adony 3–3 (1–2) 
Adony: Rácz – Bognár, Hodula (Erdei 65.), Budai, Bagóczki, Virág, Vukaljovics, Boronyai (Parti 61.), Balogh, Kaló, Kőkuti. 
Gólszerző: Kurucz (41.), Farkas (57.), Farkas (87.), ill. Hodula (12.), Bagóczki (30.), Balogh (77.). 
A Mezőfalva Előszállás elleni mérkőzése akár bajnoki rangadónak is beillett volna. Egy nagyon erős hazai első félidő után feléledtek az előszállásiak, és a 77. percre egálra mentették a meccs állását. A hazaiak ezután megrázták magukat, és két szép akcióból szerzett góllal biztosították a továbblépést. 
KK Grain Kft. - Mezőfalva – Előszállás 4–2 (2–0) 
Mezőfalva: Antal – Balázs, Sági J., Sümegi, Török, Német, Antal, Sági R. (Czári 58.), Kovács, Villám B. (Kis 80.), Csontos. 
Előszállás: Nagy – Kova­lovszky (Szalai 79.), Nyári, Béres, Garbacz (Reichardt 63.), Horváth (Németh 70.), Bozsoki, Németh, Romhányi, Csuka (Bognár 82.), Felföldi. 
Gólszerző: Balázs (22.), Sági J. (29.), Czári (73.), Villám (79.), ill. Garbacz (47.), Romhányi (60.). 
Villám Balázs játékosedző Mezőfalva: – Az első negyvenöt percben maximálisan uraltuk a játékot. Helyzeteink alapján – több ziccer és kapufák – itt el is dönthettük volna a mérkőzést. A szünetet és a kétgólos vezetést követően leült picit a játékunk, az Előszállás pedig kihasználta a kényelmességünket, és egyenlített. Szerencsére a kapott két találat felrázta a fiúkat, és a végén gyors gólokkal visszahoztuk a meccset. Úgy érzem, van még gyorsítási lehetőség a csapatban, de így is a reméltnél sokkal nagyobb a változás. 
Masinka Csaba edző Előszállás: – Sajnos az első félidő nem a mienk volt. A pihenőt követően bő húsz percet azt játszottuk, amire igazából képes a csapat, és ki is egyenlítettünk. A harmadik gól után már nem tudtuk ellenfelünket megfogni. A második rész sokkal kiegyenlítettebb volt érzésem szerint. 
A Nagykarácsony alacsonyabb osztályú ellenféllel szemben búcsúzott. 
Alap – Nagykarácsony 2–1 (2–0) 
Nagykarácsony: Farkas (Turi 46.) – Kovács, Őri, Gábris, Mohácsi (Ivacs 65.), Rezes, Kőkuti, Bakos, Éliás (Kovács 65.), Horváth, Gráczer. 
Gólszerző: Vargyas (43.), Kaszás (46.), ill. Kovács (73.). 
A továbbjutottak közül a hétvégi második fordulóban a Mezőfalva a Besnyő vendége lesz, a Nagyvenyim a Sárbogárdot fogadja, valamint Alapra látogat a Baracs. 

Címkék#sport#foci

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában